Politika

Ebben sem mondtak igazat: szó sincs arról, hogy egyéni számlán kezeljék a volt magánnyugdíj-pénztári tagok pénzét

nepszava.hu

Nincs is értelme, de ezt mindig is tudni lehetett.






Az egyik fő ígéret az volt a magánnyugdíjak államosításánál, hogy a megtakarításokat egyéni számlákon kezelik majd az állami rendszerben. Ez azóta sem valósult meg, viszont az akkor államosított 3000 milliárd forintot rég elköltötték, ezért Mesterházy Attila MSZP-s képviselő írásbeli kérdéssel kereste meg Rétvári Bencét, az Emmi államtitkárát a témában – számolt be az RTL Klub híradója.

Rétvári válasza szerint viszont a korábbi magánnyugdíjpénztári megtakarítások jóváírása  a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben létrehozott egyéni számlán nem értelmezhető. (A mondatnak valójában úgy kellene hangzania, hogy az állami rendszerben egyéni számla nem létezhet.) Ennek ellenére senkit nem ér kár – közölte Rétvári -, mert nyugdíjakat úgy számolják, mintha sosem lettek volna magánnyugdíjpénztárak.

A kormány szerint a jelenlegi rendszerből azt lehet látni, hogy ki, milyen nyugdíjra számíthat majd, így nincs is szükség az egyéni, virtuális számlákra. Mesterházy szerint ez azt jelenti, hogy az államosítás idején nyíltan hazudtak annak céljáról és módjáról az embereknek. A híradónak nyilatkozó szakértő szerint a felosztó-kirovó magyar nyugdíjrendszerben egyéni számlának valóban nincs értelme, ilyet nem is lehet ígérni.






A mai Kormányinfón Gulyás Gergely is azt közölte, hogy ebben a ciklusban nem lesz egyéni nyugdíjszámla. A jelenlegi felosztó-kiróvó rendszeren a következő években nem változtatnak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top