Politika

Tarthatatlan a helyzet: eltűntek a járőrök

Fotó: Népszava

Harangozó Tamás felszólította a kormányt, legalább 30 százalékkal emelje a rendvédelmi dolgozók bérét, csökkentse terheiket, különben holnapra nem lesz, aki a rendőri hivatást válassza. Az MSZP szociális Európát teremtő, 240 ezer forintos minimálbér javaslata megoldást jelentene a létszámhiány leküzdésére.






 

A mindannyiunk biztonsága érdekében végzett szolgálatukért a rendőrség teljes állományának mondott köszönetet a Rendőrség Napján Harangozó Tamás. “Köszönjük, hogy nap mint vállalják ezt a számos veszéllyel és lemondással együtt járó hivatást” – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján.

 

Az MSZP országgyűlési képviselője azonnal hozzátette, ez a köszönet figyelemfelhívás is arra milyen állapotokat teremtett a rendvédelemben az Orbán-kormány:

A FŐVÁROSI JÁRŐRÖK NEGYEDE HIÁNYZIK, A RENDŐRSÉG LÉTSZÁMHIÁNYA ORSZÁGOS JELENSÉG.

 

A Fidesz a megoldás helyett tűzoltó jellegű eszközökkel, átcsoportosítással, végeláthatatlan túlóráztatással próbálja enyhíteni a létszámhiányt.

 

Vannak olyan megyék, ahol nyomozókat, bűnügyi technikusokat, irodistákat vezényelnek járőrözni, de miközben túlóráik száma rekordot dönt, fizetésük nem emelkedik. “A kormány  harmadik éve teszteli a rabszolgatörvényt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol a rendőrök három év elteltével se kapják meg a túlórapénzüket. Mindezt úgy, hogy törvény garantálja a választás lehetőségét, szabadnapokban vagy pénzben akarják megkapni túlóráik ellenértékét” – közölte. Idézte az országos rendőrfőkapitányt, aki országgyűlési bizottsági meghallgatásán elismerte, ekkora létszámhiányon csak négyszer ennyi rendőr tudna segíteni.






 

Harangozó aláhúzta, mivel nem kapnak megfelelő fizetést – egy kezdő járőr havi 145 ezer forintot, napi 5 ezer forintot keres, ami legfeljebb az albérletre elég – nem lesz fog ennyivel gyarapodni az állomány. Ráadásul juttatásaikat időközben megszüntették, csökkentették, megadóztatják, így aztán nem csoda, hogy egyre népszerűtlenebb a rendőri hivatás, egyre többen szerelnek le. Egy hónappal ezelőtt a rendőrségi toborzásokat népszerűsítő kiadvány reklámarca is leszerelt, mert nem tudott megélni a fizetéséből.

“OTT TARTUNK, HOGY LASSAN NEM LESZ OLYAN EMBER, AKI A RENDŐRI HIVATÁST VÁLASZTJA”

– fogalmazott. A miskolci rendészeti szakközépiskola példáját említette, ahol 2010 óta 75 százalékkal csökkent a jelentkezők száma, és ilyen körülmények között a rendőrfőkapitány csak annyit tud mondani, kitartást kér az állománytól. “Mit tesz eközben a kormány? Semmit, viszont 100 milliókat költ propagandára. Úgy nézzék a kormányzati óriásplakátokat, hogy azokban benne van a rendőrök fizetése!” – hívta fel a figyelmet.

 

Azzal folytatta, a Fidesz nem képes pénzt adni a rendőrök fizetésemelésére, de évente 640 millió költ Szijjártó Péter megerősített személyi védelmére”. Költségcsökkentésként azt ajánlotta, olcsóbb lenne az országnak a külügyminiszter védelme, ha nem üzletelne nemzetközileg körözött terroristával, mint a már elhunyt Ghatith Pharaon, vagy a nemzetbiztonsági átvilágításon megbukott Zaid Naffa.






 

Harangozó felszólította a kormányt, azonnal álljon neki a rendőri életpályamodell módosításának, csökkentse az állomány terheit, és a költségvetés benyújtásakor tervezzen a rendvédelmi dolgozók számára azonnali legalább 30 százalékos béremelésével. “Ez az első és elengedhetetlen lépés, hogy az szervezet képes legyen ellátni feladatát közép- és hosszútávon. Európai munkakörülményeket, európai béreket és jogokat követelünk az állománynak!” – nyomatékosította.

 

Az MSZP által javasolt 240 ezer forintos európai minimálbér bevezetése, amely szerepel a párt szociális Európát teremtő programjában, közel megduplázná a rendőrök jelenlegi fizetését. “Ezért dolgozunk itthon, Európában. Ezért érdemes május 26-án az MSZP-Párbeszéd közös listájára szavazni” – mondta Harangozó Tamás.

Forrás: Hírklikk | f2




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top