Politika

Teljes kudarc: ezzel kellene foglalkozni, nem a focival

Pestibulvar.hu

Annak ellenére, hogy a kormánynak mindenre van egy szerintük használható ötletük, úgy látszik, a kórházak adósságának problémáját az elmúlt több mint 8 évben sem sikerült megoldaniuk. Lett volna rá idejük és még parlamenti többségük is, hogy teljesen átalakítsák a rendszert, ami önfenntartó és nem veszteséges, de valamiért ezt még mindig nem sikerült elérniük.






TAVALY NOVEMBERBEN FIZETTE KI A KORMÁNY A KÓRHÁZAK ADÓSSÁGÁT, AMI AZÓTA MÁRCIUS VÉGÉRE ÚJRA 29 MILLIÁRD FORINTRA DUZZADT.

 

Ráadásul csak márciusban 6 milliárddal nőtt a kórházak lejárt adósságállománya, tehát az év eleje óta az adósságuk megduplázódott, és a teljes adósság közel 30 százalékát több mint két hónapja be kellett volna fizetniük – közölte a napi.hu.

 

A legnagyobb bajban a Péterfy Sándor utcai kórház és a Honvédkórház van, mivel az ő lejárt tartozásuk már 2,477 és 2,467 milliárd forint.

A kórházak adósságkezelésére a Fidesz 2017 végén 54,3 milliárdot, tavaly 55 milliárd forintot adott,

DE AMÍG A RENDSZERT NEM HOZZÁK HELYRE, ADDIG MINDEZ TELJESEN HIÁBAVALÓ. A PROBLÉMA MINDEN ÉVBEN ELŐJÖN ÉS MILLIÁRDOKAT NYEL EL.

 






A Kórházszövetség legutóbbi kongresszusán a Magyar Államkincstár szakértője beismerte, hogy az a vizsgáló munkacsoport, aki a növekvő eladósodás okait keresi, még mindig nem jutott eredményre. A lap szerint az egyik fő ok, amiért az adósság gyorsuló növekedésnek indult, hogy a kórházi dolgozóknak béremelést kellett adni, amivel nem számoltak az intézmények, így dologi kiadásokra alig marad pénz.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top