Politika

Egy házaspár mozgatta a szálakat, 2,2 milliárdot tüntethettek el a magyarországi kamupártok

168ora.hu

Oknyomozó dokumentumfilm-sorozatot készített Gulyás Márton arról, hogyan ny kamupártok pénzlenyúlási akciójáról. Az első részt tegnap mutatták be, tanúsága szerint  a 2018. áprilisi 8-i országgyűlési választásokon induló kamupártok majdnem felét a 90-es években aktív Magyarországi Zöld Párthoz és a képviselői költségtérítésekről szóló 2009-es népszavazással feltűnt Seres Máriához köthető kör mozgatta. A hat bemutatott párt 2,2 milliárd forintnyi állami támogatást vehetett fel és tüntethetett el.






 

A kamupártok a 2012-es kampányfinanszírozási törvény módosítása óta virágoznak, ez ugyanis megkönnyítette a választáson való indulás feltételeit. Emellett jelöltenként egymillió forintot biztosított, és 150-450 millió forint támogatást az országos listát állító szervezeteknek. Gulyás Márton filmje azt fejti ki, hogyan érnek össze a szálak az egykori Magyarországi Zöld Pártot vezető Stekler Ottótól feleségén, Seres Márián át a sok száz milliós kampánypénzzel tartozó Összefogás Pártot irányító Szepessy Zsoltköreiig.

Arra is magyarázatot ad, hogy a politikai tevékenységet nem végző kamupártok hogyan gyűjthették össze a választói ajánlásokat. Eszerint Seres Máriáék vélhetően nem semmisítették meg annak a több mint 600 ezer választónak a személyes adatait, aki aláírta anno a képviselői költségtérítéses népszavazás aláírásgyűjtő íveit. Ezek az adatok állhattak a 2014-es és 2018-as ajánláshamisítási ügyek mögött, és ezért is szerepelhetett több halott neve az ajánlóíveken.

 






Gulyás Márton nem talált konkrét bizonyítékot, hogy a kamupártok – amelyek voksai általában a Fidesznek kedveztek – közvetlenül a kormánypártokhoz köthetőek, egy, a filmben megszólaltatott egykori jelölt viszont elismerte, hogy a rá adott voksok hozzájárulhattak a kormánypárt helyi győzelméhez és az újabb fideszes kétharmadhoz.

 

Többnyire olyan pártokról van szó, amelyek néhány száz vagy néhány ezer szavazatot kaptak, mandátumot nem sikerült szerezniük, a többségük pedig a választások óta sem hallatott magáról. A Transparency International Magyarország, a K-Monitor és az Átlátszó 2014-es számításai szerint az egyaránt 149 milliós apanázsból gazdálkodó Új Magyarország Párt és az Új Dimenzió Párt csak 2,1, illetve 1,4 milliót költött, a Sportos és Egészséges Magyarországért (SEM) ugyanekkora összegből 1,7 milliót, a Seres Mária Szövetségesei (SMS) a 298 milliónyi támogatásból legfeljebb 25,8 milliót, a szégyenlistát vezető Szociáldemokraták pedig 25,8 milliót a 447 millióból. 447 milliót kapott a Jólét és Szabadság Demokratikus Közösség (JESZ) művésznevű párt is, amelyről kiderült, hogy a költségeit mindössze valamivel több mint 46 millióig lehet követni. 2017 augusztusában csendben megszüntették a nyomozást több olyan kamupárt ellen, amelyet a számviteli és az áfatörvény megsértése miatt feljelentett az Állami Számvevőszék. Ez előrevetítette, hogy a kamupártok 2018-ban újra jelentkezni fognak a 150-450 millió forintos kampánytámogatásért, és játszi könnyedséggel meg is tehették, hiszen az ezt szabályozó törvényeken a Fidesz a kezdeti hajlandósága ellenére sem változtatott.

 

A kamupártok szervezői – köztük Stekler Ottó és Szepessy Zsolt – nem akartak szóba állni Gulyással, válasz helyett Szepessy Zsolt csak sértegette az aktivistát, akinek a kérdéseire az Állami Számvevőszék és az ügyészség sem válaszolt kérdéseire az ügyben.

 






A film második részét ma este teszik közzé Gulyás Márton vlogján, a Partizán YouTube-csatornáján.

Tavaly összesen 14 párt élt a lehetőséggel, ők összesen 2,6 milliárd forintnyi közpénzzel maradtak adósak. Emiatt nem kell különösebben aggódniuk, az ÁSZ ugyanis nem vizsgálja az 1 százalék alatti eredményt elért pártokat.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top