Politika

Döbbenetes adatok a Budapest-Belgrád vasútról: ezért gondolják sokan hogy egy közönséges bűncselekmény az egész

Pestibulvar.hu

Az évszázad üzletének kikiáltott Budapest-Belgrád vasútvonal valóban lehet az évszázad üzlete, de nem a magyaroknak, és nem az országnak. Ellenben igen jól jár vele a kínai állam és, milyen meglepő: MÉSZÁROS LŐRINC.






 

A konstrukció fantasztikus: a kínai állam ad hitelt a magyar államnak, hogy kínai állami cégek megépítsék a vasutat, majd Magyarország kamatostul visszafizesse a kínaiaknak azt a pénzt, amit egyébként is ők kaptak meg. Cserébe, a kínai állami vállalatok mellett kap egy kis részt a kivitelezésből Mészáros Lőrinc is, aminek a nagyságrendjét nem tudjuk,

DE VALÓSZÍNŰLEG EZ AZ ÖSSZEG A VESZTEGETÉSI PÉNZ, AMIÉRT A KORMÁNY BELEMENT EBBE A TELJESEN ÉRTELMETLEN KONSTRUKCIÓBA.

 

Hogy legyen fogalmunk, hogy az egész vasút mennyire drága, arra álljon itt néhány összehasonlítás:






A Berlin-München ICE vonal 623 km hosszú, ami kilométerenként nagyjából 5.9 milliárd forintra jön ki. Úgy hogy, a vonalon több mint 20 alagutat, 300 vasúti és 170 közúti hidat, valamint 300 km/h-s sebességre alkalmas pályát építenek. Ezzel szemben a Budapest-Belgrád vonal szinte teljesen sík terepen fut, a vonatok sebesség maximuma 160 km/h lehet és így kerül majd minden kilométer 4,5 milliárd forintba.

 

Lengyelországban, a Tátrában 705 millió forintos kilométerenkénti áron készült el egy 44 kilométeres szakasz. Csehországban 266 millió forint volt kilométere. Egyébként, a csehek és a lengyelek egyetlen vasútberuházásánál sem érték el az 1 milliárdos határt, Magyarországon viszont még a Kelenföld-Pusztaszabolcs közötti szakaszért is 3 milliárd fölött fizettek, nem fogják elhinni kinek. De bizony, neki.

 

Engedjenek meg még egy összehasonlítást, ami talán a legjobban mutatja, mekkora korrupció húzódhat a háttérben, mekkora a túlárazás ennél a vonalnál:

HA AZ AUDI LEGDRÁGÁBB, Q7-ES LUXUSTEREPJÁRÓIT ÁLLÍTANÁNK SORBA, A SÍNEK HELYETT, AKKOR IS OLCSÓBB LENNE A BERUHÁZÁS!

 






Ennek a luxusautónak 18-23 millió között mozog az ára felszereltségtől függően, és valamivel,  mint egy pár sín.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top