Politika

Olyan jelzővel illették Orbánt, amit mindenki a legjobban szégyellne

Pestibulvar.hu

Anyaszomorítónak nevezte azt a helyzetet Ujhelyi István, amibe több százezer családot kényszerített Orbán nacionalista, szélsőjobboldali kormányzása, amely csak saját elitjét és holdudvarához közeli családokat támogat, az egyedülálló anyákat ellenségnek tekinti. Szabó Tímea bejelentette, hétfőn törvényjavaslatokat terjesztenek be, hogy a családi pótlék duplájára, a gyermekellátásban dolgozók fizetése 50 százalékkal emelkedjen.






 

Idén januárban 5,5 százalékkal született kevesebb gyermek Magyarországon, mint egy évvel ezelőtt. A hazai termékenységi ráta 1,49 százalék míg az uniós 1,58 százalék – Magyarország ebben a tekintetben a 17. helyen áll.

“NEM LEHET AZT MONDANI, MAGYARORSZÁGON JÓ ÉS BIZTONSÁGOS DOLOG GYEREKET VÁLLALNI, JÓ ÉDESANYÁNAK LENNI, AHOL SZÍVESEN ALAPÍTANAK CSALÁDOT A FIATALOK”

– ismertette a tényeket és azzal összefüggő következtetést az MSZP-Párbeszéd Anyák Napján tartott sajtótájékoztatóján Szabó Tímea.

A Párbeszéd országgyűlési képviselője azt mondta, olyan országban lehetne jó édesanyának lenni, ahol a kormány nem egy újabb hitelcsapdába csábítja a nőket, hanem hosszútávú jövőt biztosít ahhoz, gyerekeket vállaljanak. Egy közelmúltbeli kutatás szerint a nők nem érzik magukat biztonságban, a gondoskodást jelentő szakmákat lebecsülik, nem kapják meg a méltó elismerést. A lakhatási válság is kihat a fiatalokra, akik azt érzik, megkülönböztetik őket a támogatásoknál. Az OECD adat szerint Magyarországon a nőknek csak fele tud visszatérni a munkába, míg Dániában ez az arány 80 százalék – közölte Szabó Tímea.

 

A családalapítás, a több gyermek vállalása, a katasztrofális demográfiai helyzet megszüntetése érdekében az MSZP-Párbeszéd hétfőn benyújt egy törvényjavaslat-csomagot, amelyben a családi pótlék duplára emelése, a szociális bérlakás szektor azonnali bővítése, az egyenlő munkáért egyenlő bér garantálása szerepel. Ezen túlmenően 50 százalékos béremelést javasolnak a gyermekellátásban dolgozók számára, továbbá a bölcsődei férőhelyhez jutást is támogatnák. A munkaadók 60 százaléka kijátssza a törvényt, megszünteti a szülés után visszatérő anyák munkahelyét, ez ellen szigorú ellenőrzést javasolnak.






 

Ujhelyi István azzal folytatta, Magyarországon több millió ember nélkülözésben éli meg mindennapjait.

“MI VAN AZOKKAL AZ ANYUKÁKKAL, AKIK KÖZMUNKÁRA KÉNYSZERÍTVE TÍZEZER FORINTOKBÓL PRÓBÁLJÁK GYERMEKEIKET ELLÁTNI?

Mi van azokkal az egyedülálló nőkkel, akik kifejezetten a kormány ellenségei, és azokkal az anyukákkal, nagymamákkal, akiket ma már csak skype-szülőknek, skype-nagyszülőknek hívnak? Magyarország számára társadalmi katasztrófa a kivándorlás, a családok számára borzasztó nehezen megemészthető helyzet, hogy csak okostelefonon, laptopon tudják tartani a kapcsolatot. Ujhelyi hozzátette: 2010 óta közel 100 ezer gyermek született nyugat-európai országokban “olyan családokban, akik elhagyták a magyar valóságot.” 2018-ban Németországban 1800 gyermek született, minden hatodik magyar gyermek kivándorolt szülők sarjaként látja meg a napvilágot. Kiemelte, az MSZP-Párbeszéd “Haza, Szeretet, Európa” című programjában a haza szó arra is utal, hazavárják a fiatalokat, akiknek kényszerből külföldön kellett családot alapítani. Megfogalmazták azokat a feltételeket, amelyeket elvárnak az Európai Uniótól és a magyar kormánytól, hogy a fiatalok ne kivándorolni hanem itthon maradni akarjanak.

“ANYASZOMORÍTÓ KORMÁNYZÁS ZAJLIK MAGYARORSZÁGON,

mindaz a helyzet, amibe magyar családok százezrei kerültek, mivel a jobboldali, nacionalista kormányzat csak a saját holdudvarához közeli családokat és elitjét támogatja”.

 






Az MSZP-Párbeszéd olyan programot kínál, amely révén  minden magyar gyermek boldog családban születhet. Ezt szolgálják az európai minimálbér és családi pótlék, az európai minimális nyugdíj, és ösztöndíjprogram bevezetésére tett javaslataik – közölte az MSZP EP-képviselője.

Forrás: Hírklikk | pestibulvár




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top