Politika

Semmit nem ér már az emberélet: láthatatlan gyilkos pusztít a kórházakban

Képünk illusztráció, nem a cikk szereplői láthatóak rajta

A Péterfy kórház betartva a hatályos szabályokat, az arra kötelezett dolgozókat elküldte az időszakos sugárvédelmi tanfolyamra. A képzés után néhány traumatológus elhatározta, hogy a tanultak alapján elkezdik ellenőrizni a munkahelyüket.




 

Tudni kell, hogy a baleseti sebészeti műtétek közben gyakran használnak röntgent, akár törött csontokról, akár implantátumok van szó, szinte elengedhetetlen a használata. Mivel itt alapfelszerelésnek számít a röntgenkészülék, ezért kellett az itt dolgozóknak sugárvédelmi képzésben részt venni.

 

444.hu cikke szerint először a a legfontosabb védőeszközök, az ólomkötények áteresztőképességét vizsgálták meg, és kiderült, hogy

ÚGY MEGY ÁT RAJTUK A SUGÁRZÁST, MINT TÉSZTASZŰRŐN A VÍZ!

 




De az is kiderült, hogy nincsen elérhető pajzsmirigyvédő, sugárvédelmi szemüveg vagy kesztyű, sokan a saját maguk által vásárolt sugárvédelmi felszereléssel mennek a műtőbe, ami viszont azt is jelenti, hogy

A BETEGEK RÉSZÉRE NINCS SEMMIFÉLE VÉDELEM!

 

A dolgozók itt nem álltak meg, kiderítették, hogy a Péterfy Kórház Manninger Jenő Baleseti Központnak 2017-ben lejárt a Munkahelyi Sugárvédelmi Szabályzata, így jelenleg semmilyen érvényes szabályozás sincs a kórházban.

 

Azt is kiderítették, hogy a 487/2015. XII. 30. Korm. rendelet alapján a munkahelynek kellene biztosítania az egyéni védőfelszereléseket, míg egy másik kormányrendelet szerint a “teljes napi munkaidőből hat órát kell a munkahelyen töltenie annak a közalkalmazottnak, aki a munkahelyén legalább napi 3 órán át sugárártalomnak ki van téve.” Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a súlyos orvos- és szakdolgozói létszámhiány miatt ennek a szabálynak az alkalmazása szinte azonnal működésképtelenséget okozna!

 




Így az is kimondható, hogy jelen pillanatban egy műtét sem jogszerű, amelyben röntgent használnak. A dolgozók megkeresésére a vezetőség egy olyan válaszlevelet külldött, amely elolvasása után azonnal az Országos Atomenergia Hivatalhoz (OAH) fordultak hatósági állásfoglalásért a dolgozók. Az OAH annyit tudni kell, hogy  szigorú nemzetközi előírások szerint dolgozik, így valószínű, náluk nem lehet elkenni az ügyet.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top