Politika

Bayer kijelölte az új irányt: meg van kiket kell mostantól gyűlölni

Pestibulvar.hu

Soros György megnyugodhat, immáron nem vele fogják riogatni a Fidesz híveit, megjött az új ellenség. Persze lesz egy kis átmeneti időszak, szépen át kell ezt vezetni köztudatban, de azt hiszem a Fidesz központban felismerték,




EGYMILLIÓVAL KEVESEBB VÁLASZTÓ

az bizony pontosan egymillióval kevesebb, így a Soros-terv kifulladt, kell valami új, amitól lehet rettegni, amit lehet gyűlölni.

 

Hiába, a gyűlölet is olyan mint a szerelem, a távolság megöli, Sorost meg már nem is tudom mikor látták utoljára Magyarországon. Be is indult a Fidesz egyik fő ideológusa, Bayer Zsolt, és hirtelen leközölt egy kapott levelet, melyet a következő bevezetéssel látott el:

“Amit sokan sejtettünk, most itt olvasható. Igen, a “klímakatasztrófa” a legjobb üzletek egyike, a “zöldpolitika” pedig a globalizáció egyik fedőszerve.

 

A Jankó Ferenc, Móricz Norbert, Pappné Vancsó Judit által jegyzett írás a publicatio.nyme.hu oldalon jelent meg eredetileg, és az egész azt próbálja bizonygatni, hogy az egész klímaváltozás csak a “kilóra megvett” zöldek üzlete, és semmi más, mint globalista politikai kártya.

 

Bayernek mindig jó volt a ritmusérzéke. Most is jókor, jó tempóban, az Zöldek megerősödését hozó EP választás után “talált rá” az írásra. Persze, valószínűleg ez csak egy javaslat a részéről a követendő kommunikációs irányról, ezért is nem saját néven jegyzi, bújik mások tolla mögé.

 

Lehet, még nem beszélt erről az egészről Áderrel, aki erre a problémára fűzte fel, egyébként elég szervilisre sikerült államfői ciklusát.

Nem kívánunk az írásban foglalt nyilvánvaló csúsztatásokkal foglalkozni, azokat cáfolni, mert magának az írásnak sem ez a valós célja, hanem újra egy kitalált világ felépítése és kommunikálása, amelyben a zöldpolitika a fő ellenség.




 

Ha Bayer kreálhat új világot, akkor mi is kreálunk és kimondjuk: Bayer az kőolajipari maffia fizetett aktivistája, aki azért kapja a pénzét, hogy hiteltelenítse a zöldenergiát.

 

Ennek is legalább annyi alapja van, mint amit ő állít a blogjában.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top