Politika

Lebukott a náci álellenzék – előkerült egy felvétel, ami bizonyítja, hogy Orbán csicskásai

Pestibulvar.hu

A videót a Gulyás Márton-féle Partizán osztotta meg.




 

Régóta mennek a találgatások, hogy a Mi Hazánk vajon Orbán csicskapártja-e. Sokan azért gondoltak erre, mert a kormánymédia feltűnően sok időt és felületet biztosított nekik az utóbbi egy évben, valamint mert gyanúsan profi kampányt folytattak az EP-választás előtt (arról nem is beszélve, hogy feltűnően sok pénzt szórtak el úgy, hogy hivatalosan költségvetési támogatást sem kaptak).

 

Ennek most pont kerülhet a végére, miután a nyilvánosságra került felvételen Budaházy György, a hazai szélsőjobb emblematikus alakja elmondja, hogy a Mi Hazánk eleve azért alakult, mert

A FIDESZNEK SZÜKSÉGE VOLT EGY PÁRTRA, AMI ÖSSZEFOGJA A NEMZETI RADIKÁLIS SZAVAZÓKAT.

 




Budaházy azt is beismerte – ahogyan az előbb is írtuk -, hogy a Fidesz aktívan segítette őket a politikai tevékenységükben (nem véletlen, hogy ekkora hátszéllel még egy ilyen szélsőjobbos csürhe is képes volt több mint 3 százalékot szerezni vasárnap).

 

A radikális aktivista szerint “egy kicsit a Fidesz forgatókönyve”, hogy egyszerre üssék a Jobbikot, de azért ne bánjanak teljesen kesztyűs kézzel a Fidesszel sem, mert állítása szerint így lehet a leginkább beterelni a Jobbik szavazótáborát a kormánypártok égisze alá.

“A FIDESZNEK VAN EGY ELKÉPZELÉSE, HOGY NEKI MI KÉNE, ÉS EZT A MI HAZÁNK BETELJESÍTI”

– jelentette ki a “hazafi” Budaházy, Toroczkai László pártelnök legközelebbi bajtársa, végérvényesen pontot téve azokra a találgatásokra, hogy a Mi Hazánk vajon tényleg a Fidesz megrendeléseit teljesíti-e.

 

A felvételt itt megtekinthetik:




 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top