Politika

Vajon ezek után Orbán lemond-e?

fuggetlennemzet.hu

Szöulból nézve sajnos nagyon is kézenfekvő a párhuzam a Hableány borzasztó dunai tragédiája és a Szevol nevű dél-koreai komp öt évvel ezelőtti, több mint háromszáz halálos áldozatot követelő balesete között. Az ottani vizsgálatok szerint a felelőtlenség, a trehányság, a kapzsiság, a korrupció, a tervezési hibák, a kapitány döntésképtelensége, butasága és gyávasága együttesen járultak hozzá a félszigetet évekig sokkoló tragédiához.




 

A kompon utazó sok száz diák közül lényegében az menekült meg, aki a – hajót az elsők között elhagyó – kapitány parancsa ellenére a vízbe ugrott. De a mentés sem zajlott túl hatékonyan.

 

Kevesebb mint két héttel a szerencsétlenség után Csong Hongvon miniszterelnök benyújtotta lemondását. Pak Kuhnje akkori elnök – legalábbis még egy évig – ugyan meghagyta posztján, de a megingott bizalom miatt hét miniszternek távoznia kellett. A bűnösnek talált kapitány, személyzet és cégvezetők évtizedekre börtönbe kerültek. A komp tulajdonosát két hónappal a baleset után holtan találták.

 

Minden hasonlat sántít, de most képzeljük el egy pillanatra, Magyarországon ki és mikor fog több tucat dél-koreai és két magyar szörnyű halála miatt távozni, felelősséget vállalni, börtönbe vonulni.

 

Orbán Viktor, Tarlós István, Pintér Sándor mikor nyújtja be a lemondását a dunai sétahajózás tömegszerencsétlenségbe torkolló, totális szervezetlensége miatt, a megingott bizalom helyreállítására? Nem, nálunk ilyenkor sem inog meg semmi. Pedig, amiként Csong Hongvonra, talán a Kárpát-medence Géniuszára is, legalább eme egy emberi döntése miatt, rokonszenvvel tekintene az utókor.

 




Napestig sorolhatnám a külföldi példákat, amikor egy kormány egy esemény miatt felelősséget vállalva feláll. Itt van Ausztria is, ahol a minap azért távozott a teljes kabinet, mert egy koalíciós politikus részegen Orbán Viktoréhoz hasonló médiaudvartartást álmodott magának. Amiről értesülvén a magyar kormány mit üzen? Azt, hogy lám, milyen kívánatosak a hazai sajtóviszonyok.

 

Hát igen, mi nagyon mások vagyunk.

Forrás: Népszava | f2




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top