Politika

Felveszik a kesztyűt az Orbánokkal a csehek – megtennék, amihez a magyarok gyávák

Forrás: Lukas Kabon/Anadolu Agency

Harminc éve nem látott tömegtüntetést tartottak Prágában a cseh miniszterelnök korrupciós botránya után.




 

Több mint százezren tüntettek kedd délután-este Prágában Andrej Babis cseh kormányfő ellen, akit a rendőrség uniós forrásokkal való visszaéléssel gyanúsít, sőt már vádemelést is javasol. A magyar szemszögből szinte elképzelhetetlen történet úgy kezdődött, hogy kiszivárgott az Európai Bizottságnak egy jelentése, mely szerint a miniszter érdekeltségébe sorolt Agrofert nevű mezőgazdasági nagyvállalat szabálytalanul juthatott jelentős uniós támogatáshoz az elmúlt hónapokban.

 

Miután a rendőrség még vádemelést is kilátásba helyezett az üggyel összefüggésben, Babis

LEVÁLTOTTA AZ IGAZSÁGÜGYI MINISZTERÉT, ÉS EGY MEGBÍZHATÓBB KÁDERÉT, MARIE BENEŠOVÁT ÜLTETTE A HELYÉRE.

 

A csehek ezt hallván tömegtüntetést szerveztek, amin annyian megjelentek, mint még soha egy tüntetésen sem az ország rendszerváltás utáni történetében. A szervezők szerint 120 ezren, a rendőrség szerint legalább 100 ezren ott voltak. További szégyenkezésre ad okot a magyaroknak, hogy a csehek nem csak kiálltak a saját Orbánjukkal szemben,

DE NÁLUK A TÖMEGTÜNTETÉST A KÖZMÉDIA MÉG ÉLŐBEN IS KÖZVETÍTETTE.

 




A magas részvételre való tekintettel a szervezők máris bejelentették, hogy június 23-ára újabb nagy tüntetést terveznek, ezúttal Prága legnagyobb terére, a Letnára.

 

A Twitteren egyébként sokan egyértelműbb párhuzamokat is állítottak az Orbán-rendszerrel, több helyütt láttunk cseh kiírásokat, hogy “nem akarják, hogy Csehország egy újabb Orbánisztán legyen Európa közepén”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top