Politika

Kiosztott egy tockost a kormány – finoman helyretették az ÁSZ elnököt

Pestibulvar.hu

A kormányzat tehetne egy ajánlatot a foglalkoztatóknak, hogy a következő évek bértárgyalásainál nagyobb bérnövekedésre csak akkor kerülhessen sor, ha a munkabér-átutalás pillanatában a foglalkoztatók egy bizonyos összeget nem közvetlenül a dolgozónak fizetnek, hanem a dolgozó megtakarítási számlájára utalnak” – mondta az Állami Szemvevőszék elnöke, Domokos László a Világgazdaságnak adott, kedden megjelent interjúban.




 

Hatalmas felháborodás söpört végig az országon a szavak hallatán, mert megtakarítási számláról ugyebár nem lehet kenyeret venni. Az ÁSZ elnökének szavai arról tanúskodnak, hogy teljesen elszakadt a valóságtól, és nem tudja, hogy nem azért nincs megatakarítása a magyaroknak, mert nem akarnak takarékoskodni, hanem

MERT A FIZETÉSÜK NEM ELÉG HOZZÁ!

 

Az alkalmazottak nagy része, örül, ha hó végéig be tudja osztani a pénzét! Javasolnánk Domonkos úrnak, hogy beszélgessen már egy pályakezdő pedagógussal, esetleg egy ápolónővel, vagy menjen el egy olyan gyárba, ahol

UKRÁN VENDÉGMUNKÁSOKKAL NYOMJÁK LE A MAGYAR DOLGOZÓK BÉRÉT!

 




Végül a felháborodást látva, a kormány közölte, hogy a munkavállaló szabadon rendelkezik az adózott jövedelméről, a kormány nem kíván beleszólni, így a javaslatot nem támogatják. Éppen elég az nekünk, hogy amit Szijjártó Péter kotyogott ki nemrég: a kormány dolga, hogy a versenyképesség nevében “kordában tartsa” a bérnövekedést.

 

Köszönjük Fidesz!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top