Politika

Levelet kapnak az EP-s frakcióvezetők – kiteregetik nekik Orbán szennyesét

Pestibulvar.hu

A levelet a DK fogja elküldeni.

 

Levélben fordul Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője az Európai Parlament frakcióvezetőihez a Magyar Tudományos Akadémia ellen intézett támadás miatt. Ismeretes, a hétvégén több ezres tömeg követelte Budapesten, hogy Orbán hagyjon fel tervével, mely szerint államosítanák az MTA vagyonát, és a kutatóhálózatok bekebelezésével ők diszponálnának az intézetnek juttatott uniós források felett.

 

Ez már sok volt a DK-nak, Molnár ezért nagy lépésre határozta el magát:

BEJELENTETTE, HOGY LEVELET KÜLD A FRAKCIÓVEZETŐKNEK, MELYBEN FELSZÓLÍTJA ŐKET, HOGY FOGLALJANAK ÁLLÁST A FIDESZ MOCSKOS TERVÉVEL SZEMBEN.

 

Egyben arra is kérte őket, hogy utasítsanak el minden együttműködést az Orbán-párt képviselőivel. Mint írja,

“MI, EURÓPAI MAGYAROK NEM ADJUK AZ AKADÉMIA SZABADSÁGÁT, ÉS NEM NÉZZÜK TÉTLENÜL, HOGY A MINISZTERELNÖK CSALÁDJA ELLOPJA AZ UNIÓS FORRÁSOKAT ÉS AZ MTA KÖLTSÉGVETÉSÉT IS.”

 

Hozzátette: a tudomány mindannyiunk számára érték, ezért arra kéri őket, segítsenek megakadályozni a kormány romboló munkáját, az Akadémia megsemmisítését, és szólaljanak fel minden fórumon Európa-szerte az MTA ügye mellett.

 

Terve könnyen lehet, hogy sikerrel jár, az Európai Bizottság ugyanis időközben már jelezte, hogy alaposan Orbán orrára fog koppintani, ha nem hagy fel az MTA elleni hadjáratával.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top