Politika

A kormány lehívja a kínai hitelt, hogy Mészáros elkezdhesse a 750 milliárdos projektet.

Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor Kép: twitter @reinharduhrig

Csütörtökön jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter, hogy a Pénzügyminisztérium benyújtotta a hitelkérelmet a Kínai Eximbanknak a Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának megvalósítására – közölte a 444.hu.




 

Amint befejeződik az elbírálás, aláírják a hitelszerződést és elkezdhetik a a beruházás kivitelezését.

 

A pénzügyminiszter hozzátette, a fővállalkozókkal május 24-én aláírták a vasútvonal korszerűsítésére vonatkozó szerződést, ami a Kínai bankkal kötött hitel-megállapodás elfogadásakor lép hatályba.

TERMÉSZETESEN A MAGYARORSZÁGI SZAKASZT AZ A MÉSZÁROS LŐRINC ÉRDEKELTSÉGÉBE TARTOZÓ CÉG ÉPÍTHETI KÉT KÍNAI CÉGGEL KÖZÖSEN, MELYET KÜLÖN ERRE A CÉLRA ALAPÍTOTT AZ ÜZLETEMBER.

 

A hármas konzorcium magyar partnere az RM International Zrt, melynek tulajdonosa a Mészáros és Mészáros Kft., valamint a szintén a Mészáros család tulajdonában álló R-KORD Kft., képviselői között pedig Mészáros Lőrinc cégvezetői mellett ott találjuk nagyobbik lányát, Mészáros Beatrixot.

ÍGY A 750 MILLIÁRDOS BERUHÁZÁST LÉNYEGÉBEN MAGYARORSZÁG KÉPVISELETÉBEN A MÉSZÁROS CSALÁD VÉGEZHETI.

 




A megállapodás szerint a beruházást 85 százalékban hitelből fedezik, a maradék 15 százalékot pedig a magyar állam finanszírozza. A cél, hogy 2023-ra teljesen befejeződjenek a munkálatok, és ennek érdekében a kormány egyszerűsíteni szeretné a szükséges eljárás menetét, lehetővé teszi, hogy gyorsított eljárásban adják ki a szükséges engedélyeket.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



1 Comment

1 Comment

  1. Elekes Antal

    2019-06-08 at 16:37

    Gázszerelonek egyre nagyobb a feje:minden tekintetben gyarapodik.Tulsujos Diszno,értéktelen zsirpacsni.Redná,redná val az ország szégyenfoltja(i).Ekell számoltatni oket!!

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top