Gazdaság

Homályos állami bizniszek közt telt a hét

Ez történt a gazdaságban az év 18.hetében

 

Trump Kínával barátkozik, ahogy mi is, csak elég megütközést keltő módon. Az MKB-nál elég sokat fizettek az adófizetők azért, hogy Balog Ádámnak és Matolcsy más ismerőseinek jó éve legyen. A Telekom egész olcsón megúszta a balkáni stiklijeit, ömlik a pénz az OTP-be és sikerült nagyon átvernünk az EU-t a papíron Borsodba szánt ezemilliárdokkal. Ha van kedve töprengeni, akkor pedig próbálja megfejteni, hogy mégis minek adhatott az MVM félmilliárdot a CÖF-nek.

 




 

Akármit is mondott korábban Donald Trump, az USA a héten nagyobb szabású kereskedelmi megállapodást írt alá Kínával. Pár fontos terméktípusra vonatkozott egyelőre a Kína számára is kedvező szerződés, de abban is fontos szerepe lehet, hogy Kína erősebben hátráltassa az észak-koreai atomfegyverkezést, ami senkinek nem hiányzik. Most úgy néz ki, hogy még az se kizárt, hogy találkozhat az amerikai vezetés a diktatúra parancsnokaival.

Inkább a környékünket nézve az újonnan megválasztott francia elnök, Macron első külföldi útja rögtön Németországba vezet, ahol egyelőre úgy néz ki, hogy Merkelék  simán megőrzik a pozíciókat még jó darabig. Mi is aktívkodtunk épp diplomáciában, Orbán Kínába ment beszélgetni, ahol erős jelzésnek tűnik, hogy egy komolyabb fordulattal már az is gond nélkül belefért neki, hogy megkoszorúzza a Tienanmen téri kommunista emlékművet.

Felpénzeltük többek közt az MKB-t Matolcsy haverjainak

Ha kicsit is érdekli a magyar pénzügyi világ, akkor érdemes lehet elolvasnia, hogy hogyan került át az MKB rengeteg állami pénz elégetésével végül Matolcsy barátaihoz.  Ennek a fele se tréfa, tízmilliárdokat költöttünk a JP Morgan asszisztálása mellett arra, hogy egy csődtömeget kipucoljunk, és homályos módon privatizáljunk.

Szintén a jóindulatú hozzáállással legalábbis érthetetlen ügyletek közé tartozott, hogy az MVM miért támogatta csak tavaly több mint 500 millió forinttal a CÖF-öt.  Csak az része érthető így utólag, hogy miért próbálta minden áron titkolni ezt transzfert a kormány. Szintén érdekes volt még, hogy a választások előtt még valami újabb rezsicsökkentést akar a kormány az áramra és a gázra, de részletek még ismeretlenek.  A családi pótlékot viszont inkább mégse emelik meg.

Most 3 vagy 4 százalék?

Közben ment a számháború is arról, hogy GDP-ben mérve mennyit nőhet a magyar gazdaság idén, döntően az uniós pénzekből. A kormány 4 százalék körüli növekedéssel tervez, csak ezt senki nem hiszi el. Egészen pontosan:

Az aktuális kormány jellemzően mindenhol optimistább a végül megvalósult eredményeknél, de nemzetközi intézmények szerinti, akár 25 százalékos eltérés azért már komolyabbnak számít.

A héten az is kiderült, hogy rég nem látott módon ömlik a pénz az OTP-be, főleg díjakban és más, nem kamatjellegű bevételekben fizettünk nekik többet. Miközben és a Mol-nak is jobban ment, fel is húzták pillanatnyilag a tőzsdét erősen.

A pénzügyi szektorhoz tartozik még, hogy

A FRADI-ULTRÁK PIRAMISJÁTÉKÁTÓL ÓVAKODJON,

a Onecoin nevű őrület ellen már legalább 9-szer fellépett a felügyelet, de még mindig nagyon nehéz kiirtani őket. Sőt, úgy általában bármi kicsit is gyanús, MLM-szerű befektetéstől olyan távol tartani magunkat, amennyire emberileg lehetséges.

 




 

 

Közben úgy néz ki, hogy a Magyar Telekom súlyosan korrupciógyanús balkáni szerződései körüli botrányok is lezárulnak, külön érdekes, hogy egyetlen elmarasztaló ítélet sem született végül, kivéve Amerikában. Azóta alighanem ezerszer megbánták már a Telekom vezetői, hogy a sokkal szigorúbb amerikai tőzsdére is bevezették a céget.

Jól átvertük az EU-t

Valószínűleg kevesen tudták, hogy 2007-2013 közt az összes uniós támogatásunk 53,7 százaléka, forintban 4 ezer milliárd körüli nagyságrend ment Borsodba, de csak papíron. A valóságban ennek pénznek a kétharmada Budapestre ment végül, döntően építőipari cégeken keresztül.

Érdekes volt még, hogy Süli János atomminiszterünk szerint egy 2018-as kormányváltás esetén is létrejönne orosz segítséggel a paksi bővítés. Ő volt az egyébként, aki gyanús ügyek tömkelegéről ismert Kocsis Istvánt is meghívta a Parlamentbe, a Miniszterelnökség és az NFM nem akart válaszolni arra, hogy Kocsisnak szánnak-e valami új szerepet az energiapiacon.

Illetve kevésbé feltűnő, de fontos hír volt még, hogy ismét óriásit nyert a gyógyszerészlobbi, ezentúl megfázás elleni készítményeket is csak patikában lehet kapni. Akinek patikája van, az örülhet, aki megfázik, az kevésbé.

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top