Szerdán döntöttek arról a képviselők a Parlamentben, hogy tárgysorozatba vegyék-e azt a törvényjavaslatot, ami a Város Mindenkié civil szervezet és az Utcajogász Egyesület közös elképzeléseire épül – közölte a hvg.hu.
A több ellenzéki párt és független képviselők támogatása által kezdeményezett javaslat arról szól, hogy a gyermekes családok hajléktalanságának megelőzéséhez, egyes törvényeket módosítsák.
Végül a családok megvédésére felesküdött Fidesz-KDNP leszavazta a javaslatot, tehát még törvénysorozatba se vették azt,
MIVEL A KORMÁNYPÁRTI KÉPVISELŐK AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELŐTT VALÓ TÁRGYALÁSBAN SEM HAJLANDÓ RÉSZT VENNI.
A javaslat, a kilakoltatással fenyegetett, illetve a lakhatásukat elvesztett gyermekes családok elhelyezését az önkormányzatok felelősségi körébe utalta volna, valamint az önkormányzati bérlakások kiürítésének bírósági elrendelését is meggátolta volna, amennyiben gyermekes családról lett volna szó.
A szerdai ülésnapon végül a parlament döntött:
54 IGENNEL, 1 TARTÓZKODÁSSAL ÉS 112 NEM SZAVAZATTAL ELUTASÍTOTTÁK A JOGSZABÁLY TÁRGYSOROZATBA VÉTELÉT.
Tehát a Fidesz-KDNP egy ember kivételével elutasította a felvetést, ebből látszik mennyire a családok és gyermekek megvédése a legfontosabb számukra.
Köszönjük, hogy itt vagy!
A Független Hírek 9 éves működése óta több mint 41 ezer hírt tett közzé Politikai témában, mindezt függetlenül tettük és nem szolgáltuk ki egyik pártot sem!
Ha továbbra is szeretnéd, hogy független sajtó működhessen, akkor kérlek oszd meg ezt a bejegyzést facebook-on és terjeszd a híreket ott ahol tudod! Ezzel segíted a fennmaradásunkat!
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
![Független hírek](https://fuggetlenhirek.info/wp-content/themes/flex-mag/images/logos/logo-large.png)
You must be logged in to post a comment Login
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.