Politika

Orbán újra lecsapott a modern tudásra – retteg az okos emberektől

Pestibulvar.hu

A kormány a 2020/21-es tanévtől kivezetné a magántanulói jogviszonyt, helyette az érintettek a jövőben egyéni tanrendet kérhetnek, áll az Emmi szerdai közleményében, amelyben a köznevelési törvény új módosítását ismertetik.




 

A törvénymódosítás több dolog mellett tartalmazza az Alkotmánybíróság azon felhívását is, miszerint nem megfelelő az a szabályozás, ami nehézségekkel küzdő gyerekektől elvette azt a lehetőséget, hogy felmentést kapjanak az osztályozás alól.

 

Mégis a legsúlyosabb amit tartalmaz az új szabályozás, a magántanulói jogviszony  megszüntetése, miközben egyre többen választják ezt a lehetőséget. A magántanulók ugyanúgy tanulóijogviszonyban állank az oktatási intézménnyel mint a többi társuk, és számot is kell adniuk bizonyos időközönként a tudásukról, de nem kell bejárniuk órákra, helyette otthon, saját tempóban szerzik meg az ismereteket.

Sokan azért is választották ezt a formát, mert többet szerettek volna adni gyermeküknek, és olyan csoportos formában szervezték meg az iskolán kívül az oktatást, ahol képzett tanárok segítségével, a poroszos iskolarendszert kikerülve tudták gyermekeiknek a modern tudást átadni.

 

Ílyen volt például a Budapest School, ahol 7 mikroiskolában 200 magántanuló vett részt az oktatásban. Mára az EMMI is elimerte a rendszert, és megkapta az iskolai akkreditációt. z Az iskolában összesen három, integrált tantárgy lesz. Ezek csupán a tanulás tartalmának egyensúlyát jelölik ki, a tanórák ettől függetlenül sokfélék lesznek, immár elismert iskolaként. A magántanulói státusz megszüntetésével azonban a kormányzat

TELJES EGÉSZÉBEN MEGFOJTJA A HASONLÓ, INNOVATÍV ÉS KREATÍV KEZDEMÉNYEZÉSEKET.

 

De lehetetlenné teszi azoknak is a helyzetét, akik például egy tanyaközpontban 10-15 tanulóval oldották meg a felkészítést, megkímélve a gyerekeket a napi több órás buszozástól. Az elmúlt években

A FIDESZ BEBIZONYÍTOTTA, HOGY EGY VALAMITŐL NAGYON FÉL, AZ PEDIG A MODERN TUDÁS.

 




Az iskolák államosítása, a CEU elüldözése, a felsőoktatás megynirbálása, az MTA vegzálása és most ez a lépés mind azt mutatja, hogy a kormányzat a jövőben nem tart igényt az egyébként híres, magyar “szürkeállományra”.

 

Nekik csak buta szavazógépek kellenek.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top