Politika

Betelt a pohár – kitálalt a fideszes alpolgármester

Pestibulvar.hu

A szombathelyi fidesz erős lejtmenetbe került, azután, hogy a városi közgyűlésben az ellenzék került többségbe. Most éppen Koczka Tibor fideszes alpolgármesternél telt be a pohár, és ment szembe  Puskás Tivadar fideszes polgármesterrel.




 

Puskás azt javasolta a közgyűlésnek, hogy város  adja vissza a névhasználati jogot az  ingyenesen terjesztett lapnak, a Szombathelyi Hírlapnak. A névhasználati jogot még a polgármester adta, de az újonnan kialakult közgyűlési többség azt visszavonta, mert a lap súlyosan sértő tartalommal jelenik meg, közben a bíróság is kimondta, hogy egy szombathelyi polgárra nézve személyiségi jogsértést követett el.

 

A polgármester azonban még erőlködött egy kört a fideszes cégek által kitömött, az ellenség lejáratását célként kitűzött nyomdaipari termék névhasználati jogán,  és újra előterjesztette azt a közgyűlésnek.

A beterjesztést azonban nem támogatja Koczka Tibor (Fidesz-KDNP) a város sportért és kultúráért felelős alpolgármestere. Az előterjesztésen ugyanis nem szerepel az aláírása.

 




“30 évig voltam újságíró, tucatnyi lapot adtam ki, főszerkesztettem, szerkesztettem vagy tudósítottam. Az én értékrendemmel, újságírásról vallott nézeteimmel, elveimmel nem összeegyeztethető ennek a lapnak stílusa, tartalma. A közgyűlés kétszer is döntött arról, hogy Szombathely nem kívánja a nevét adni ehhez az újsághoz. Aztán meglepődve láttam, hogy polgármester úr újra napirendre tűzi a következő közgyűlésen a névhasználatot, úgy, hogy tudomásom szerint sem vezetőtársaival sem a frakcióval nem egyeztette.  Velem biztos nem. Aki akár csak egy lapszámot is látott, az tapasztalhatta, hogy ennek az újságnak a témaválasztása, tartalma fényévnyire  van a keresztény, konzervatív értékektől, s ezt nagyon sokan jelezték felém a jobboldalról. A téma újbóli napirendre tűzése véleményem szerint csak árthat a Fidesznek Szombathelyen, ezért nem szignóztam az előterjesztést” – mondta Koczka az Ugytudjuk.hu-nak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top