Politika

Belső kihívója támadt Orbánnak? – azonnal ellentámadásba lendült a kormányfő

Fotó: REUTERS/Laszlo Balogh - RTX30GQH

Rendkívül alattomos csapdát eszelt ki Orbán Viktor az egyik legnagyobb pártbéli vetélytársa számára. Lázár Jánost már régóta Orbán jövőbeni kihívójaként emlegetik a Fideszben, sokak szerint éppen emiatt lett kegyvesztett. A kormányfőnek kapóra jött Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi győzelme, aminek bűnbakjául kimondva-kimondatlanul Lázárt nevezte meg, száműzve őt a Miniszterelnökség éléről szűkebb pátriájába. Néhány órája pedig már azt is tudjuk, hogy mindez egy nagy ívű leszámolási terv része volt. A hódmezővásárhelyi Fidesz ugyanis felkérte Lázárt, hogy legyen ő a párt polgármester-jelöltje. Persze, naiv, aki azt gondolja, hogy ez az ötlet a helyi fideszesek agyában született meg.




NEM NEHÉZ ÁTLÁTNI, HOGY LÁZÁR JÁNOSNAK MAGA ORBÁN VIKTOR ÁLLÍTOTT CSAPDÁT. ORBÁN EGYSZER S MINDENKORRA LE AKAR SZÁMOLNI A TRÓNKÖVETELŐVEL.

 

Ha ugyanis Lázár veszít Márki-Zay Péterrel szemben, akkor oda minden nimbusza. Rá lehet húzni a vizes lepedőt, lehet okolni a vereségért, ő pedig búcsút inthet jövőbeni kormányfői álmainak. Hisz aki egy várost sem tud megnyerni a pártnak, hogyan lenne képes irányítani egy egész országot?




 

Amennyiben Lázár nyerne és polgármester lenne, az szintén kapóra jönne Orbánnak, hisz legfőbb riválisa „eltemeti magát” vidéken. Parlamenti képviselő nem lehet, döntéshozóból legfeljebb a döntések következményeihez igazodó városvezető lesz. Aki ezt nem hiszi, nézze csak meg, mi lett az egykor szintén szépreményű Pokorni Zoltánból… pedig ő még a főváros egyik kerületét kapta. Az országos politikában azonban labdába sem rúghat.

LÁZÁR VALÓSZÍNŰLEG ÁTLÁTJA EZT A CSAPDAHELYZETET, EZÉRT IS KÉRT GONDOLKODÁSI IDŐT. VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGE AZONBAN NINCS.

 

Ha ugyanis nem vállalja a megbízatást, azt könnyen úgy állíthatják be, hogy megfutamodott. A hódmezővásárhelyiek körében elindulhat a sustorgás, hogy ők már nem is fontosak igazán Lázárnak, az országos politikában pedig a gyávaság bélyegét süthetik az egykori kancelláriaminiszterre.

 

Akárhogy is alakulnak a dolgok, Orbán megkezdte a leszámolást Lázárral, akinek lépnie kell valamit.




 

Kíváncsian várjuk, mit fog.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top