Politika

Döbbenetes interjú került elő a fiatal Orbánról – szembeköpné magát, ha látná, mivé lett

Pestibulvar.hu

Legtöbbször igen érdekes kontrasztot ad, ha egy politikus 10-20 évvel korábbi interjúját hasonlítjuk össze azzal, amit ma mond és tesz. Ebben az összehasonlításban pedig Orbán Viktor az egyik legérdekesebb személynek mondható, hisz korábbi önmaga szinte mindent másképp látott, mint mostani énje – közölte a 444.hu.




 

Szerdán tett közzé egy történelmi blog egy 1992. október 1-jei Magyar Narancs interjút Orbánnal, aki épp akkor tért haza két hónapos amerikai körútjáról, melyet egy német-amerikai alapítvány fizetett ki neki.

 

Az akkori Orbán egyik fontos észrevételként emelte ki, hogy az amerikaiak egyszerre individualisták és nacionalisták, majd hozzátette, hogy rengetegen járnak templomba.

“Ezzel együtt semmi olyan – nem tudom, hogy fogalmazzak, hogy ne bántsak meg senkit – szóval semmiféle elvakult keresztényieskedést, amit néha itt lehet látni, nem tapasztaltam. Tehát ott a nagyon erős vallásos elkötelezettség a toleranciával, a türelemmel párosul.”

 

Orbánt meghökkentette például az, hogy Amerikában is kódnyelve van a politikának. “De hogy Amerikában azt kell halljam, hogy ‘vissza kell venni Amerikát!’, és ezt azt jelenti, hogy visszavenni a feketéktől, az istentelenektől, a liberális kozmopolitáktól, ez elképesztett”.




 

Később hozzátette, hogy

“MAGYARORSZÁGON AZÉRT KELL SOKKAL JOBBAN VIGYÁZNIUK AZOKNAK, AKIK SZERETNEK ILYESMIKET BESZÉLNI, MERT ITT TUDJUK (HISZEN BENNE VAN A ZSIGEREKBEN), HOGY AZ ILYEN BESZÉD AZT JELENTI: FÖLSZÁMOLJÁK A DEMOKRÁCIA ALAPINTÉZMÉNYEIT, ÉS EMBEREKET LŐDÖZNEK A DUNÁBA.”

 

Orbánt akkoriban az is meglepte, hogy Amerikában a politikusok magánélete, családja közbeszéd tárgya. Azt mondta, örül, hogy Magyarországon ez nem szokás, mert szerinte ha nem párosul botrányos életvitellel – ami a politikai alkalmatlanságot bizonyítja – a közvéleménynek nem is kell tudnia sem a szeretőkről, sem a zabigyerekekről.

MAJD A CSALÁDHOZ HOZZÁFŰZTE, HOGY “HA EGY POLITIKUSNAK VAGY A FIÁNAK, APJÁNAK, MÁS CSALÁDTAGJÁNAK KORRUPCIÓS ÜGYEI VANNAK, AZ BÜNTETŐJOGI ÉS NEM CSALÁDI KÉRDÉS.”

 




Végül ezen a gondolatmeneten végigmenve a fiatal ellenzéki Orbán odáig jutott, hogy a sajtónak hatalmas felelőssége van.

“NAGY A VESZÉLYE ANNAK, HOGY HA A POLITIKUSOKAT LE LEHET JÁRATNI, AKKOR ÖSSZEKEVEREDNEK AZ ALKALMASSÁG MEGÍTÉLÉSÉHEZ NÉLKÜLÖZHETETLEN TÉNYEK A CSAK BOTRÁNYRA JÓ ÉRTESÜLÉSEKKEL”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top