Politika

Újabb botrányos információk derültek ki a trafikmutyiról – Lázár is vastagon benne van

Lázár János fotó: Reviczky Zsolt, Népszabadság

A dohánykereskedelem átalakítását tűzte ki célként maga elé a kormány még 2012-ben. Akkor született meg a trafiktörvény, aminek egyik változata érdekes módon Lázár János egyik “ismerősének”, Sánta Jánosnak a gépén is fellelhető volt – közölte a hvg.hu.




 

Végül a dohánykiskereskedelmet 2013-ban, a nagykereskedelmet pedig 2015-ben államosították, melytől az állam magas bevételt remélt.

AZ MÁRA AZONBAN KIDERÜLT, HOGY AZ ÁLLAM MELLETT VANNAK AKIK SOKKAL JOBBAN JÁRTAK.

 

A monopolhelyzetben lévő dohánynagykereskedő cég, az Országos Dohányboltellátó Kft. 2018-ban 3,43 milliárd forint osztalékot fizetett ki tulajdonosainak.

A lap összesítette az elmúlt éveket is, és arra jutott, hogy 2015 óta összesen 5,95 milliárd forintot fizetett ki a cég a tulajdonosainak osztalékként, és ehhez jöhet még 2019-ben nagyjából 3,7 milliárd.

 

Eközben a kormány, ami nagy reményeket és bevételt várt az államosítástól, koncessziós díjakból, valamint társasági adóból összesen 1,3 milliárd forint bevételre tett szert ugyan ebben az időszakban.




TEHÁT, HA A BEVÉTELEKET NÉZZÜK, AKKOR AZ ÁLLAM NEM JÁRT TÚL JÓL AZZAL, HOGY MONOPOLHELYZETBE HOZOTT EGY CÉGET, MÍG A CÉG TULAJDONOSAI ÖRÜLHETNEK A TÖRVÉNY ADTA LEHETŐSÉGNEK.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top