Politika

Megrázó: Orbán mocskát üvölti a kihangosító a VOLT Fesztiválon – gyanútlanul hallgatják fiatalok ezrei (+videó)

Pestibulvar.hu

A sokkoló eseményekről az Index számolt be.




 

Szerdán indult a VOLT Fesztivál. A nagyszínpadon az Index videójának tanúsága szerint cirka 7-8 percenként nem más szól, mint Schmidt Mária rendszerváltás-hamisító kisfilmje,

MELY ÚGY PRÓBÁLJA BEÁLLÍTANI ORBÁNT, MINTHA EGYES EGYEDÜL Ő LENNE A FELELŐS A KOMMUNIZMUS VÉGÉÉRT ÉS AZ OROSZ CSAPATOK KIVONÁSÁÉRT.

 

Ahogy az a fesztiválokon lenni szokott, a kihangosítás rendkívül hangos, emiatt Orbán Nagy Imre újratemetésén elmondott beszéde úgy hangzik, mintha a diktátor élőben is ott lenne, hogy mindenkit emlékeztessen rá, ki az úr a háznál.

A VOLT szervezői az Index kérdésére elmondták, hogy a különböző filmek, bejátszások az óriáskivetítőn rotációban mennek, ugyanolyan sűrűséggel. Orbán beszédét azért adják, mert megállapodtak a Terror Házával, hogy az levetíti a 30 évvel ezelőtti eseményeket (pontosabban azok fideszes meghamisítását).




 

Hogy a nagyothallók se maradjanak ki a buliból, a portál szerint a fesztiválon egy pihenőhelyet is kialakítottak, ahol a megjelent fiatalok kettéfűrészelt Trabantokban üldögélve élhetik át, hogy milyen feelingje volt a rendszerváltásnak. Ebben látványosan kiemelt Orbán Viktor-idézetek vannak a segítségükre.

 

Itt az Index videója:




 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top