Politika

Újabb hazugságon kapták a Fideszt – Folytatják a kétszínű játékot!

Pestibulvar.hu

Az elmúlt időben a kormányzati kommunikációban nyíltan bírálta Orbán Viktor mellett a Fidesz több tagja is Manfred Weber vezetői képességét.




KIJELENTETTÉK, HOGY NEM TÁMOGATJÁK A NÉMET POLITIKUS CSÚCSJELÖLTSÉGÉT.

 

Csütörtökön azonban Manfred Weber megosztott egy Twitter-bejegyzést, melyben köszönetet mond a Néppárt minden egyes tagjának, akik egységesen támogatták őt.

“NAGYON MEGHATÓ A NÉPPÁRTI FRAKCIÓ EGYSÉGES TÁMOGATÁSA A MA REGGELI ÜLÉSEN. FOLYTATÓDIK A DEMOKRATIKUSABB EURÓPÁÉRT FOLYÓ HARC.”

 

Az Euronews megkereste az Európai Néppárt parlamenti frakciójának sajtósát, aki elmondta, hogy a csütörtökön tartott szavazáson a fideszes képviselők nem adtak hangot tiltakozásuknak Manfred Weber jelöltsége ellen.




Tehát annak ellenére, hogy idehaza a sajtóban sorra jelentek meg kormánypárti politikusok nyilatkozatai, melyekben Weber alkalmatlanságát emelték ki, majd közölték, hogy a Fidesz nem fogja támogatni a német politikus csúcsjelöltségét, most mikor lehetőségük lett volna ténylegesen szót emelni Weber ellen, nem tették meg.

 

Pedro Lopez de Pablo néppárti szóvivő emlékeztetett továbbá arra is, hogy június elején a Fidesz képviselői is megszavazták Manfred Webert frakcióvezetőnek,

ANNAK ELLENÉRE, HOGY ORBÁN SZEMÉLYESEN NYILATKOZTA AZT, HOGY WEBER GYENGE VEZETŐ, AKI NEM IS IGAZI KERESZTÉNYDEMOKRATA.

 

Úgy látszik a hazai hírekkel ellentétben, a kormánypárt még nem szakított Weberrel, hiába próbálják ezt a látszatot kelteni.

 




Az Euronews kereste a Fidesz brüsszeli képviselőcsoportját is, hogy megtudják, miért nem adtak hangot a német politikussal szembeni elégedetlenségüknek, de a megkeresésre nem válaszoltak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top