Politika

Nem jött be Orbán aknamunkája – újabb fordulat Brüsszelben

Pestibulvar.hu

Hiába az egész éjjel tartó furakodás, sajtóhírek szerint még mindig Frans Timmermans a legesélyesebb jelölt az Európai Bizottság élére.




 

Diplomáciai források szerint továbbra is versenyben van a szocialisták korábbi csúcsjelöltje. 12 óra után nem sokkal az Európai Tanács elnökének szóvivője, Preben Aamann Twitteren azt közölte,

HOGY MÁRA UGYAN FELFÜGGESZTIK A TANÁCSKOZÁST, DE HOLNAP 11 ÓRÁRA ISMÉT ÖSSZEHÍVJÁK AZ ÁLLAM- ÉS KORMÁNYFŐKET.

 

Az éjszaka azzal telt, hogy Donald Tusk, az ET elnöke két- vagy többoldalú tárgyalásokon igyekezett felmérni azt, hogy egyáltalán kit érdemes szavazásra bocsátani. Némiképp meglepő fordulat, hogy bár sokan – különösen a Néppártban – kikeltek vasárnap este Angela Merkel és Emmanuel Macron korábbi döntése ellen, mely szerint kompromisszumos jelöltként Frans Timmermans kerülne a Bizottság élére,

NAGYON ÚGY TŰNIK, HOGY TOVÁBBRA IS A SZOCIALISTA JELÖLTNEK VAN A LEGJOBB ESÉLYE A KINEVEZÉSRE.

 




Annyi változás azért történt a korábbi javaslathoz képest, hogy a helyettese egy liberális jelölt lehet. A legújabb javaslat alapján az Európai Tanács elnöki posztját egy bolgár néppárti politikus, Krisztalina Georgieva töltené be. Az eddigiek szerint ő a külügyi főbiztos lett volna, de arra most a legesélyesebbnek a liberális Charles Michel tűnik. Manfred Weber a hírek szerint továbbra is az Európai Parlament elnöki pozícióját kaphatja.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top