Politika

Orbán legnagyobb hazugságát leplezték le – semmi nem igaz abból, amit most róla állítanak

Fotó: Bloomberg / Getty Images Hungary

Sokaknál kiverte a biztosítékot, hogy a VOLT fesztivált sikerült az észak-koreai tömegrendezvények szintjére züllesztenie a szervezőknek, azzal, hogy a szünetekben Orbán Viktor Nagy Imre újratemetésekor elmondott beszédét sugározták. Hiába, valahogy meg kell hálálni azt a rengeteg állami pénzt, amit kapott az évek során a fesztivál.




Egy valamire világít ez jól rá, egy orbitális hazugság keretében akarnak

NEMZETI HŐST FARAGNI ORBÁN VIKTORBÓL,

aki egy maga megrémítette és haza zavarta 1989. június 16-án a teljes megszálló szovjet hadsereget, így lehetővé téve a rendszerváltást. Csakhogy, ebből egy hang sem igaz.

“Ha nem tévesztjük szem elől ’56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának haladéktalan megkezdéséről.” – hangzott el Orbán beszédében, miközben mindez már eldöntött tény volt.

 

1989 februárjában az oroszok megszégyenülve elhagyták Afganisztánt, rá bő két héttel pedig Németh Miklós miniszterelnök március elején tárgyalt Moszkvában Mihail Szergejevics Gorbacsovval a csapatkivonásokról. A volt miniszterelnök az Átlátszónak egy interjúban elmondta:

GORBACSOV TÁJÉKOZTATTA, HOGY MAGYARORSZÁGRÓL, AHOGY MÁS „BARÁTI ORSZÁGOKBÓL” IS, EGYOLDALÚ DÖNTÉS NYOMÁN MEGKEZDŐDTEK A SZOVJET CSAPATKIVONÁSOK.

 




Ám, érthetően, ezt nem szerették volna nagydobra verni, diszkréciót kértek. Egy nagyhatalom sosem akarja, hogy lássák a gyengeségét. Március végén pedig Gorbacsov és Grósz Károly elvi megállapodást kötött a részleges csapatkivonás folytatásáról, amit csak a júliusi moszkvai tárgyalás után hoztak nyilvánosságra, de közben május 16-án az MSZMP Politikai Bizottsága már arról tanácskozott, hogy a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete következő ülésén terjesszék elő a Magyarországon állomásozó szovjet haderő kivonásának ügyét.

 

Mindezek eredményeként, 1989. április 25. és május 28. között elhagyta Magyarországot a veszprémi 13. harckocsizó gárda-hadosztály, mintegy 10 400 katona, közel 300 harckocsi, 150 páncélozott harcjármű, valamint a szárazföldi tüzérségi technika 90%-a.

 

Ebben a helyzetben mondta el Orbán a követelését, miközben a legnagyobb valószínűséggel tudott az egyoldalú és feltételmentes csapatkivonásokról, hiszen a napilapokban megjelent -igaz csak mínuszos- hírből tudható volt, hogy a csapatkivonás akkor már megkezdődött. Ráadásul, Bibó-kollégiumi nevelőtanára, Stumpf István apósától is hallhatott a tárgyalásokról, amit -ha így volt- megoszthatott vele.




 

De még ötletnek sem volt új a követelés, hiszen a szovjet csapatok távozását már a  március 15-i tüntetéskor, a Magyar Televízió Szabadság téri lépcsején az aktualizált 12 pontban is követelték, melyet Cserhalmi György színművész olvasott fel a tömegnek.

ÍGY VÁLIK EGY “NEMZETI HŐS” CÍMRE PÁLYÁZÓ POLITIKUSBÓL EGY HAZUDOZÓ SENKI.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top