Politika

Kizsigerelték Orbán hazugságait az amerikaiak – hazai pályán látták el a baját

Pestibulvar.hu

A héten Budapestre érkező amerikai delegáció találta meg magának a kormányfőt.




 

Nyolc amerikai kongresszusi képviselő érkezett a napokban Budapestre. Civil szervezetek vezetőivel, parlamenti képviselőkkel és újságírókkal folytatott beszélgetéseiken kiemelték, hogy

AGGASZTJA ŐKET A KÜLÖNBÖZŐ PÁRTEMBEREK ÉS OLIGARCHÁK NÖVEKVŐ BEFOLYÁSA AZ OLYAN FÜGGETLEN INTÉZMÉNYEKRE, MINT A BÍRÓSÁGOK ÉS A MÉDIA.

 

Az amerikaiak azt is elmondták, hogy bár kértek találkozót a kormányfőtől, nagy csalódásukra Orbán nem fogadta őket. Ben Cardin demokrata szenátor szerint ettől még továbbra is fontos partnernek tekintik Magyarországot, szerintük hazánk úgy lehetne igazán hasznos partner az Egyesült Államok számára, ha demokratikus lenne.

De nem csak demokraták mondták el a véleményüket, az amerikai jobboldal republikánus képviselője, Tom Cole pl. azt mondta, hogy

AGGASZTJA ŐKET A NÖVEKVŐ OROSZ BEFOLYÁS IS, ÉS HOGY ORBÁNÉK SZISZTEMATIKUSAN TÖNKRETESZIK A JOGÁLLAMI INTÉZMÉNYEKET.

 




A kongresszusi delegáció a CEU vezetőségével is találkozott. A kormány részéről kénytelenek voltak beérni Gulyás Gergellyel és Németh Zsolttal.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top