Politika

Orbán elszólta magát: csak látszólag örül az Európai Bizottság új elnökének!

Pestibulvar.hu

Kezdjük a lényeggel: Orbán ismét megpróbálja győzelemként eladni a vereségét. Az Európai Bizottság új elnöke ugyanis egy olyan német női politikus, aki kiáll a melegházasság mellett, befogadott a házába egy menekültet és azért dolgozik, hogy az EU-ból Európai Egyesült Államok legyen. Vagyis




URSULA VON DER LEYEN SZINTE MINDENBEN SZEMBEN ÁLL ORBÁN VIKTORRAL.

 

2015-ben például élesen kikelt a Fidesz-kormány ellen, amiért Röszkénél vízágyúval és könnygázzal oszlatták a menekülteket, mire Szijjártó Péter kapásból azzal vádolta meg a német politikust, hogy a kődobálók oldalán áll, velük szimpatizál.

 

Orbán most mégis igyekszik a saját sikereként beállítani Ursula Von der Leyen megválasztását, mert képtelen elismerni, hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogy azt ő szerette volna. Így aztán olyanokat nyilatkozik, hogy „Tudtuk tartani, amit vállaltunk, olyan személyek kerülnek az unió élére, akik jó eséllyel jó politikát folytatnak majd.” Ismerve az Európai Bizottság új elnökének nézeteit, elég nehéz ezt értelmezni Orbántól. Igaz, mondja ő azt is, hogy a visegrádi országok kiemelt szerepet játszanak az EU-ben, miközben az igazság az, hogy egyetlen kelet-európai politikust sem sikerült kulcspozícióba juttatni…

De a tények sohasem zavarták Orbánt, és ha ő azt állítja, hogy sikert ért el, akkor a kormánypárti propagandának ezt kell sulykolnia. Hiába fuccsolt be a szélsőjobboldal előretörése, hiába erősödtek meg Európában a liberális, a zöld és a baloldali erők, hiába lesz egy melegházasságot támogató, menekültbarát, szorosabb európai együttműködést szorgalmazó nő az Európai Bizottság elnöke,




ORBÁNNAK ITTHON AZT KELL MONDANIA, HOGY Ő GYŐZÖTT. EZT KELL SZAJKÓZNIA, MERT CSAK ÍGY TARTHATÓ FENN A HÍVEI KÖRÉBEN A NIMBUSZA.

 

Ugyanakkor a magyar kormányfő pontosan tudja, hogy az igazság egészen más. Sőt. Annyira tisztában van ezzel, hogy szinte le is leplezi a saját hazugságait, amikor a nagy győzelmi örömködés után hirtelen elszólta magát: „a jövőben harcok lesznek.” Ezzel Orbán elárulta, hogy valójában kemény nézeteltérésekre számít, ami ellentmond a győzelmi ujjongásnak. A Fidesz hívei azonban nem szoktak fennakadni ilyen apróságokon.

 

Valami azt súgja, hogy fideszes öröm ide vagy oda,

LÁTJUK MI MÉG URSULA VON DER LEYEN FOTÓJÁT SOROS GYÖRGY MELLETT A KORMÁNYPLAKÁTOKON…




forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top