Politika

Elszólta magát Kövér László – fény derült az igazi indokra

Forrás: nol.hu

Nagyjából másfél hónappal ezelőtt Gulyás Gergely jelentette be, hogy a közigazgatási bírósági rendszer bevezetésének határidő nélküli elhalasztásáról döntött a kormány.




MÁR AKKOR IS VILÁGOS VOLT AZ INDÍTÉK, KÖZELEDTEK AZ EURÓPAI PARLAMENTI VÁLASZTÁSOK, ÉS A FIDESZ NEM SZERETTE VOLNA MEGKOCKÁZTATNI, HOGY EMIATT A KÉNYES ÜGY MIATT BUKJANAK EGY NAGYOT.

 

Gulyás akkor hangsúlyozta, hogy a törvény a kormány szerint megfelel a jogállamiság követelményeinek, azonban úgy vélik, hogy a rendszer melyet ki szeretnének alakítani “egy olyan európai és nemzetközi vita kereszttüzében áll”, mely a bírói függetlenséget vonja kétségbe.

 

A bírói függetlenség azért lehet kétséges, mert a rendszer biztosítaná, hogy a miniszter által kinevezett bíró ítélkezzen a politikának kényes ügyekben. Tehát könnyen előfordulhatna, hogy a párthoz hű bíró, nem megfelelő körültekintéssel végezné munkáját.




Kövér László most az Inforádióban kifejtette, a halasztás “nem a törvény minőségével, hanem azzal a teljesen irracionális nyomásgyakorlással és támadássorozattal függ össze, amelynek Magyarország ki volt téve az igazságszolgáltatás átalakítása miatt” – közölte az index.hu.

TEHÁT LÉNYEGÉBEN KÖVÉR BEISMERTE, HOGY A KÖZIGAZGATÁSI BÍRÓSÁGOK FELÁLLÍTÁSÁNAK ELHALASZTÁSÁVAL A KORMÁNYNAK AZ VOLT A CÉLJA, HOGY KIJÁTSSZA A NEMZETKÖZI PARTNEREKET.

 

Most, hogy véget ért az EP-választás, és hamarosan kiosztásra kerülnek az európai bizottsági posztok, Kövér szerint hamarosan elmúlhat ez az irracionális támadássorozat ami Magyarországot érte a törvénytervezet miatt, és ha minden jól alakul, akkor a kormány újra napirendre veheti a módosítást.

 

Kövér azonban kijelentette, hogy ez biztos nem valósul meg a következő egy évben, inkább majd csak utána lesz várható a törvény újbóli megvitatása.

 




Az ok, amit azonban a házelnök nem fejtett ki, elég nyilvánvaló: Lezajlott az EP-választás, hamarosan kiosztják az európai bizottsági posztokat, de az EU 2020-27-es ciklusra vonatkozó költségvetését majd csak később tárgyalják, így valószínűleg ezt még megvárják a törvény beiktatása előtt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top