Politika

Totális választási csalásra készülnek? Nem lennénk meglepve, ha ez állna a mostani események hátterében

Fotó: AFP PHOTO / Christof STACHE

A magyarországi választási rendszerrel eddig is sok probléma volt. Előfordult, hogy a teljes informatikai rendszer több órára leállt, mikor a magyar választópolgárok arról szavaztak épp, hogy melyik politikai párt irányítsa az országot. Az ilyen jellegű problémákra a Nemzeti Választási Iroda megnyugtató magyarázattal azóta sem tudott szolgálni, így sokak szerint csalás történhetett a legutóbbi, és az azt megelőző országgyűlési választáson is.




A 2018-AS VÁLASZTÁS UTÁN ÍRT ARRÓL A 444.HU, HOGY A VÁLASZTÁSI IRODA OLYAN CÉGEKKEL ÁLL SZERZŐDÉSBEN, AKIK KÖZÖTT HATALMAS AZ ÖSSZEFONÓDÁS.

 

Volt közte olyan, aki saját magát ellenőrizte, más pedig egyik cég fontos pozíciójából ült át egy másik cég fontos pozíciójába, a kapcsolódási pontokban pedig feltűnik korábbi Belügyminisztériumi tagok, KDNP-s képviselők, a fidesz.hu üzemeltetője és Orbán Viktor vejének, Tiborcz István két cégének vezetője is.

KÉSŐBB AZ IS NAPVILÁGRA KERÜLT, HOGY AZ EGYIK, A NEMZETI VÁLASZTÁSI RENDSZERT 2010 ÓTA ÜZEMELTETŐ CÉG, AZ IDOMSOFT EGYES TAGJAI A BELÜGYMINISZTÉRIUMI KÖTŐDÉSÜKÖN KÍVÜL A FIDESZHEZ IS KÖTHETŐK,

ugyanis a cég két későbbi alkalmazottja is felbukkant Orbán Viktor, Semjén Zsolt és Habony Árpád oldalán a Fidesz 2010-es eredményváróján.

A VÁLASZTÁSI INFORMATIKAI RENDSZER TEHÁT EDDIG SEM VOLT TELJESEN “FÜGGETLEN”, SOK SZÁLON LEHETETT KÖTNI A FIDESZHEZ. MOST AZONBAN MÉG KÖZELEBB KERÜLT ORBÁN KÖRNYEZETÉHEZ AZ ELLENŐRZÉS!

 




Az eddig Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő 4iG nemrég az egyik jobbkeze, Jászai Gellért tulajdonába került, a cég pedig most megvásárolja a Magyar Telekomtól a T-Systemset, ami csak tavaly 114 milliárdos bevételt produkált.

 

Az, hogy a cég végzi a demokrácia alapjának tekinthető választási informatikai rendszerekben kezelt adatok, nyújtott szolgáltatások informatikai biztonságának kiemelt szintű biztosítását, nem épp a legmegnyugtatóbb, ugyanis ez a cég fejlesztette 2017-ben a BKK megbízásából az e-jegyrendszert, ami biztonsági résekkel volt tele.

AZ E-JEGYRENDSZER SZABÁLYTALANSÁGAI MIATT NEM KERÜLT BEVEZETÉSRE, RÁADÁSUL A RENDSZERBŐL KÖZEL 3500 FELHASZNÁLÓ SZEMÉLYES ADATA SZIVÁRGOTT KI.

 




A lap megjegyzi azt is, hogy a választási rendszert kiszolgáló cégek közül több is kapcsolatban áll vagy állt korábban a Fradival. A T-Systems konkrétan az FTC egyik szponzora is, a klub elnöke pedig Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgató/korábbi kampányigazgató.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top