Politika

Totális háborút hirdetett Orbán – megvan az új főellenség

Pestibulvar.hu

Ezúttal azonban lehet kemény fába vágta a fejszéjét.




 

Hiába vesztette el minden korábbi hatalmát Orbán Brüsszelben, úgy tűnik, ez nem akadályozza meg abban, hogy folytassa ottani aknamunkáját. Ezúttal a civil szervezeteket vette célba. A hvg.hu értesülése szerint a miniszterelnök

ELKEZDTE FÚRNI AZT AZ UNIÓS KÖLTSÉGVETÉSI JAVASLATOT, AMI 1,8 MILLIÁRD EURÓT ADNA A CIVILEKNEK A JOGÉRVÉNYESÜLÉSRE ÉS AZ ALAPÉRTÉKEK VÉDELMÉRE.

 

Bár nem került még szavazásra sem a javaslat, Orbán állítólag máris elkezdte a színfalak mögött aknázni azt. Lehetett sejteni, hogy valamire készül, múlt pénteki rádióinterjújában ugyanis már azt hajtogatta, hogy a következő időszak “harci kérdése” lesz, hogy az NGO-k ne kapjanak támogatást az uniós költségvetésből.

Orbánnak ez nyilván azért fájna, mert egyrészt a támogatásokkal a civil szervezetek függetlenebbé válhatnának a kormánytól (és emiatt több mozgásterük lenne a kritikára), másrészt azért, mert nem kevés támogatást kapnának minderre.




 

Az Európai Unió a következő 7 éves ciklusban 1 milliárd 834 millió eurót adna a civil szervezeteknek (ráadásul jogállami programokra),

EZ MAI ÁRFOLYAMON 596 MILLIÁRD (!) FORINTTAL ÉRNE FEL.

 

Ha a javaslat átmegy az Európai Parlamenten, Orbánnak fájhat a feje, sokkal nehezebb lesz neki ugyanis ellehetetleníteni a civil szervezeteket.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top