Politika

Cinikusan megalázták a rákos betegeket!

Fotó: Népszava/ Szalmás Péter

Megalázó módon oktatja ki saját betegeit az Országos Onkológiai Intézet! Azokról a rákos betegekről van szó, akik már kora hajnalban sorban állnak, hogy bejuthassanak az orvosi szakrendelésre, ahol aztán beutalót kaphatnak a kemoterápiás kezelésekre. Miután az intézet sorszámozó rendszere nem működik rendesen, az elektronikus előjegyzés pedig még fejlesztés alatt áll, ahhoz, hogy valaki aznap az orvos elé kerülhessen, minél előbb sorba kell állnia. Ezért várakoznak a rákos betegek már hajnali 5 órától a szűk lépcsőházakban és folyosókon. Eddig ez nem igazán zavarta az intézmény vezetőit, botrány csak akkor lett a dologból, amikor előbb a 24.hu, majd az Index egy videóval is megtámogatva megírta, milyen tarthatatlan körülmények között kell szenvedniük a sokszor amúgy is kritikus állapotban lévő daganatos betegeknek. Erre reagált pár nappal később az Országos Onkológiai Intézet egy olyan közleményben, amely párját ritkítja.




AZ INTÉZET CINIKUSAN ANNYIT MOND, HOGY NÁLUK A BETEGELLÁTÁS 7 ÓRA 30 PERCKOR KEZDŐDIK, A KORÁBBAN ÉRKEZŐ BETEGEK EXTRA VÁRAKOZÁSI IDEJE EZÉRT ÉRTELMETLEN.

 

Vagyis az intézmény azt sugallja, hogy a betegek a hibásak, miért mennek oda már hajnalban? Majd azt is hozzáteszik, hogy szerintük ez „nem róható fel az intézetnek.”

 

Azt elismerik, hogy a teljes elektronikus előjegyzés jelenleg is fejlesztés alatt áll, de erre több szót nem is vesztegetnek.

AZ A TÉNY EGYÁLTALÁN NEM ÉRDEKLI AZ INTÉZETET, HOGY AKI KÉSŐBB ÉRKEZIK, AZ AZNAP MÁR BE SEM JUTHAT A SZAKORVOSI RENDELÉSRE!

 




Az Országos Onkológiai Intézet szerint ők mindent jól csinálnak, tessék szépen reggel 7-re odamenni, amikor a várótermet nyitják. Hogy aztán akkor mi döntené el, hogy ki kap még aznapi bejutásra reményt adó sorszámot és melyik rákos beteg kulloghat haza? Nos, erre már nem tér ki a lelketlen és megalázó nyilatkozat.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top