Politika

A Fidesz kampányfőnöke teljesen összezavarodott, és különös okfejtésbe kezdett

Pestibulvar.hu

Kósa Lajos, a Fidesz kampányfőnöke jelentette be, hogy 783 Fidesz-színekben induló polgármesterjelöltjük lesz, és 370 Fidesz–KDNP-támogatású az őszi önkormányzati választáson, de hivatalosan nem általuk indított jelölt is elindul – közölte a 444.hu.




 

Hozzátette, hogy minden megyében lesz fideszes lista, mármint nem Kubatov- (ami egy állítólagos választói adatbázis), hanem megyei választási lista. Kósa szerint azonban Kubatov- is lehet, de erre nem tért ki külön a kampányfőnök.

 

“Természetesen szeretnénk megnyerni az önkormányzati választást, a jelöltjeink a Fidesz politikáját képviselik, ami azt jelenti, hogy mi azt szeretnénk, ha Magyarország az Európai Unió legjobb helye lenne, így a települések is jó helyek legyenek” – mondta Kósa.

KIEMELTE, HOGY MINDEN A LEGNAGYOBB RENDBEN VAN, ÉS EGYETLEN NAGY GOND VAN CSAK, AZ ELLENZÉK.

 

Kósa szerint csatatérré szeretné változtatni az országot az ellenzék, és le akarja váltani a kormányt, és még a negatív kampánytól sem riadnak vissza.

“KÉT NAGY ELKÉPZELÉS FESZÜL EGYMÁSNAK, VAN EGY SZÉP, ÉPÍTKEZŐ, GYARAPODÓ GONDOLAT, MÍG AZ ELLENZÉK CSAK A HÁBORÚSKODÁSBAN ÉRDEKELT.”

 




(Nekem itt eszembe jutott az elmúlt néhány év kormányzati tájékoztatója, amikben Soros ellen harcolt a kormány, és Brüsszel- meg a migráns-áradat ellen. Szóval ha háborúskodásról van szó, akkor inkább a Fidesz jut először eszembe, akik pénzt nem sajnálva próbálták az emberekbe sulykolni az általuk vizionált ellenségeket.)

 

Kósa összeszedettnek tűnő beszédét végül a fideszes Pesti Srácok – valószínűleg előre le nem egyeztetett – kérdése zavarta össze. A blog munkatársa azt szerette volna megtudni, milyen az ideális fideszes polgármester- és képviselőjelölt.

EZT KÖVETŐEN KÓSA MEGTALÁLTA RÉGI ÖNMAGÁT, ÉS KÜLÖNÖS OKFEJTÉSBE KEZDETT.

 

Szerinte lehetetlen ennek felvázolása, és ezzel csak olyan kísérletezne, akinek fogalma sincs a rendszerről. Persze azért pár gondolatot megosztott a kampányfőnk ezzel a kérdéssel kapcsolatban:

“KIZÁRTNAK TARTOM, HOGY MÁDON MEGVÁLASSZANAK EGY OLYAN POLGÁRMESTERT, AKI DEKLARÁLTAN ANTIALKOHOLISTA.”

 

Majd a felsorolásában eljutott oda, hogy a szegedi jelölt nem lehet olyan ember, aki a szabadtéri játékok ellen van, és Debrecenben pedig a virágkarnevál ellen. Végül összegezte a dolgot olyan ‘Kósásan’, és kijelentette, hogy

AZ AZ IDEÁLIS POLGÁRMESTERJELÖLT, AKIT MEGVÁLASZTANAK.

 




Ez persze nem azt jelenti, hogy akit megválasztanak, az ideális polgármester lesz, mert például Demszky Gábort is többször megválasztották. Majd azzal folytatta, hogy bár ő kívülálló, de szerinte Tarlós István polgármestersége jót tett Budapestnek. Belátja, hogy sok a dugó, de ez szerinte nem Tarlós alkalmatlanságát jelzi, hanem csak szimplán nagy a forgalom.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top