Politika

Vérfürdőt rendezett Orbán a Fideszben – itt az elhullottak listája

Három vezető politikustól is megvált egyszerre.




 

A Magyar Közlönyben jelent meg, hogy Orbán javaslatára Áder János három tárcánál is felmentette az apparátus irányításáért felelős államtitkárt.

 

Az átalakítások Benkő Tibor honvédelmi minisztériumában történtek. Kádár Pál közigazgatási államtitkárt, akihez a jogi, pénzügyi és gazdasági ügyek tartoztak, Sulyok János és Balogh András helyettes államtitkárokat is felmentették. Utóbbiakhoz a védelemgazdaság és a jogi igazgatás tartozott.

KÜLÖN ÉRDEKES, HOGY A MEGÜRESEDETT POSZTOKRA ROGÁN ANTAL BIZALMI EMBEREI KERÜLTEK.

 

Az egyikük Vidoven Árpád, Lázár János egykori harcostársa, a másik Korom Renáta, a propagandaminisztérium helyettes államtitkára. De más személyi változások is történtek: az agrártárcánál is államtitkárt cseréltek, Tamasitz Istvánt Szinay Attila váltotta.




 

Hogy miért volt szükség ekkora változtatásokra az Orbán szerint Európa egyik legstabilabb kormányzását folytató magyar kormányban, azt nem tudni, de egyes vélekedések szerint köze lehet ahhoz, hogy a miniszterelnök egyre elégedetlenebb a kormánya teljesítményével, főként hogy saját bevallása szerint is nyakunkon lehet a következő gazdasági válság. Arról itt írtunk, hogy az miért jelenthetné az Orbán-rendszer végét.




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top