Politika

Bayer Zsolt elmondta, mit akar tenni az ellenzékiekkel: ha a Fidesz hallgat rá, nagy bajban leszünk

Ellenszel.hu

Mivel a DK, az MSZP és a Momentum képviselői nem szavazták meg a fideszes bizottsági elnöki és alelnöki kiosztásakor a Fidesz jelöltjeit, Bayer Zsolt a Magyar Nemzetben egy nagyon vészjósló kijelentést tett:




„követelem, hogy a magyar kormányzópártok azonnali hatállyal váltsák le a magyar parlament bizottsági elnöki és alelnöki stallumaiból nevezett pártok képviselőit. Sehol sincs törvénybe foglalva, hogy ellenzékieknek kell betölteni ezeket a fontos pozíciókat, ez eddig csak a szokásjog alapján működött így. A szokásjogot pedig felrúgták. Akkor viszont legyen felrúgva tényleg, és a kormánypártok ne legyenek se elnézők, se megértők, se úriemberek. Ezekkel szemben ilyesmire nincsen lehetőség!”

 

Vadai Ágnes az ellenzéki akció és a kormánypárti reakció után azt mondta a Fidesz padsorai felé fordulva, hogy:

5 éven át mindenben akadályozni fogjuk önöket Brüsszelben.

 




A DK álláspontja abból ered, hogy (ahogy Vadai fogalmaz) “ha a kormány itthon nem vesz tudomást az ellenzéki szavazókról, akkor ne legyen megsértődve senki kormányoldalról, ha ők is ezek alapján kezelik a Fideszt. A hazaárulózás vádjára azt mondta, ennek semmi köze ahhoz, hogy „ki a magyar, mert mindenki az, „csak önök korrupt gazemberek, mi pedig hazafiak vagyunk. Nem segítünk azoknak, akik elárulják a hazát, sem itt, sem Brüsszelben.”

Miért aggályosak Bayer mondatai?

 

A DK azért nem szavazta meg a fideszeseket Brüsszelben, mert azok itthon a jogállamot tiporták. Erre a kormánypárt legnagyobb szócsöve bejelenti, hogy ha ez így van, sokkal erőteljesebben kellene fellépni a mostanra már a gyakorlatban egypártrendszerként működő Fidesznek.

 

Bayer úrnak feláll a szőr a hátán a hatékony ellenzéki megmozdulásoktól, így nemcsoda, hogy a DK lépésére rögtön a parlamenti tisztségektől való megfosztását követeli a magyar állampolgárok által legitimen megválasztott ellenzéki képviselőktől. Azt akarja, hogy csak ők maradjanak, egyedül a véleményükkel, egyedül az uraikkal és az érdekköreikkel.

 




A baj csak az, hogy Bayer elborult gondolatai egy hullámhosszon vannak a Fidesz agymenéseivel, így ha ezt a javaslatot (követelést?) Orbánék elfogadják, nagy bajban leszünk, mert ezekben a pozíciókban az ellenzéki szerepek nemcsak a szokásjog, hanem a demokrácia védelmét szolgálják.

 

A DK most megszorította Orbán tökeit, és ha itthon el is vennék a képviselők lehetőségeit a fideszesek, Brüsszelben egészen biztosan kiharcolják egy demokratikus intézményrendszerben azt, amit az egypártrendszer-modellben itthon (egyelőre) nem tudnak.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top