Belföld

Négy év alatt négyszeresére ugrott a hazánkban tartózkodó ukrán állampolgárok száma

A Magyarországra érkezett bevándorlók többsége nem hagyja el Magyarországot, és huzamosabb ideig tartózkodik hazánkban – ez a következtetés vonható le a KSH által közzétett adatokból. Idén év elején csaknem húszezerrel több külföldi tartózkodott az országban, mint egy évvel korábban, az ide érkezett ukrán állampolgárok száma pedig megnégyszereződött.




2019. január 1-jén 180 773 külföldi állampolgár tartózkodott Magyarországon, ez a szám majdnem húszezerrel magasabb, mint egy évvel korábban – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett adatokból.

A legnagyobb emelkedés az ukrán állampolgárok esetében figyelhető meg: a korábbi 6-7 ezres szám 2018. január 1-ján már meghaladta a 10, idén év elején pedig a 24 ezres értéket.





Ugyancsak jelentősen nőtt a Magyarországon tartózkodó szerb állampolgárok száma: számuk a korábbi 2-2,5 ezerhez képest tavaly már 3356, idén újévkor pedig 5342-re rúgott.

Érdekes adattal szolgál az Ázsiából érkezettek száma is. Míg az itt tartózkodó kínaiak száma gyakorlatilag stagnál (19-20 ezer), a legnagyobb kontinensről hazánkba érkezettek száma folyamatosan emelkedik: a korábbi évek 39 ezres száma negyedével, azaz 25 százalékkal 49 ezerre ugrott.

Az itt tartózkodó afrikaiak száma is enyhe emelkedést mutat: minden év január 1-jén nagyságrendileg 400-zal több a fekete kontinensről érkezettek magyarországi lélekszáma.

A múlt héten számoltunk be róla, hogy – ugyancsak a KSH adatai szerint – rekordot döntött a hazánkba érkezett bevándorlók száma, a mostani, statikus adatok viszont azt sugallják, hogy a bevándorlók zöme (mely szám dinamikus statisztikai adat) nem csak ideig-óráig tartózkodik Magyarországon.

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top