Politika

A vallástudós kemény választ adott Kövér Lászlónak, aki jó és rossz magyarokra osztotta az országot

nyugatifeny.hu

Talált, süllyedt.




Mi is beszámoltunk róla, hogy Kövér László egy szombati romániai előadásán kijelentette:

nem az a jó magyar, aki magyarul beszél, hanem az, akinek három-négy gyereke, 9-16 unokája van, és mindannyian elkötelezettek “a nemzet ügye” iránt.

 




Gábor György vallástudós, egyetemi tanár, mellesleg lapunk állandó szerzője a közösségi oldalán reagált a házelnök szavaira.

 

Írását változtatás nélkül adjuk közre:

 




Kövér László osztályozza a magyarokat. Azt mondja ez az ember, hogy az a jó magyar, akinek három-négy gyermeke, 9-16 unokája van, valamennyien magyarul beszélnek, és elkötelezettek a nemzet ügye iránt.

 

Ezek szerint Schwarz-nagypapa részben jó magyar volt. Ugyanis hét gyereke volt, vagyis ő már akkor jó magyarnak bizonyult, amikor ez a Kövér még egy pajzán gondolat sem volt.

 

De sajnos Schwarz-nagypapa csak részben lehetett jó magyar, minthogy nem lett 9-16 unokája, csak kettő. Történt ugyanis, hogy akkoriban – ehhez a Kövérhez hasonlóan – mások is osztályozták a magyarokat.

 

Így esett meg, hogy a hét gyermekéből a hat fia közül három munkaszolgálatban, három a magyar hatóság bevagonírozását követően Auschwitzban pusztult el, egyedül a hamis papírokkal bujkáló anyám élte túl a Kövért megelőző magyar hatóságok magyarok-osztályozásának kedves gyakorlatát.

 

Így Schwarz-nagypapának nem lett 9-16 unokája, ergo csak részben volt jó magyar.




 

Ezzel szemben a bevagonírozást lebonyolító csendőrök között egészen biztosan akadt, akinek volt 9-16 unokája, ergo ő jó magyar volt.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top