Belföld

Orbán: nálunk a jövőt nemcsak meg tudják tervezni, hanem meg is tudják valósítani

„Magyarország már most is egy digitális gazdaság Európa szívében, a jövő nálunk már elkezdődött, és abban bízunk, hogy Európa is teljes lendülettel ebbe az irányba fordítja majd a szekerét” – mondta a magyar kormányfő.

 




 

Magyarország készen áll, sőt már hozzá is fogott, hogy a digitalizálódó világgazdaság egyik sikertörténete legyen – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten, a Hungexpón, a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) Telecom World 2019 konferenciájának megnyitóján.

Az esélyek jók, mert Magyarországon már szilárd alapjai vannak a digitális gazdaságnak. “Magyarország már most is egy digitális gazdaság Európa szívében, a jövő nálunk már elkezdődött, és abban bízunk, hogy Európa is teljes lendülettel ebbe az irányba fordítja majd a szekerét” – mondta a kormányfő, sürgetve egyúttal, hogy az Európai Unió végre zárja le a digitális gazdasággal kapcsolatos vitákat, és cselekedjen egységesen.

 




 

A magyar gazdasági eredményeket sorolva Orbán Viktor kifejtette: Magyarország tíz év alatt Európa sereghajtójából a kontinens egyik éllovasává küzdötte fel magát, az ország arasznyira van a teljes foglalkoztatottságtól, modern ipara van, a magyar költségvetésnél biztonságosabb pedig kevés akad Európában.

Jelezte továbbá, hogy a újfajta magyar gazdasági modell középpontjában a versenyképesség, az újító és a vállalkozói szemlélet áll.

A digitális szektort érintő lépések között említette például, hogy Európában itt a legalacsonyabb az internetet terhelő forgalmi adó, 5 százalék, valamint hogy nemrég Zalaegerszegen átadtak egy modern járműipari tesztközpontot.




 

A miniszterelnök kiemelte, hogy a magyar nemzeti össztermék 25 százalékát ma a digitális gazdaság állítja elő, a szektor mintegy 400 ezer embert foglalkoztat, ami a harmadik legmagasabb arány az EU-ban.

Orbán Viktor hozzátette: az elmúlt tíz év Magyarországon bebizonyította, hogy “nálunk a jövőt nemcsak meg tudják tervezni, hanem meg is tudják valósítani”. “A nyertesei akarunk lenni ennek az új, történelemformáló, izgalmas kalandnak” – hangoztatta.

Miniszterelnökként ugyanakkor azzal a kihívással is küzd – mondta -, hogy az egyre inkább digitalizálódó gazdaságban hogyan lehet olyan politikát folytatni, amelynek eredményeként a digitalizáció áldásaiban ne csak egy szűk elit és egy szűk nagyvállalati világ részesedjen, hanem mindenki. A magyar kormány ennek érdekében már elindította a Digitális Jólét Programot – közölte.

“El kell juttatnunk a digitalizációt a legtávolabbi faluban élő gazdákig, a kórházakig, a kistelepülésekig, a kis- és közepes vállalkozásokig, hogy mindenki (…) nyertese legyen és ne elszenvedője a digitalizáció okozta változásoknak”

– fogalmazott, megjegyezve: ha nem sikerül ilyen politikákat kialakítani, akkor a népesség egy része szembe fog fordulni a digitalizációval.

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top