Politika

Bukó szériában Orbán és barátai – befellegzett az illiberalizmusnak?

Pestibulvar.hu

Nagy valószínűséggel az önkormányzatokban kezdődhet el azoknak az iliberális, autoriter rendszereknek a bomlása, ahova már Orbán rezsimjét is besorolja egy jó ideje a nyugati közvélemény.




 

Az Orbánénál jóval keményebb diktatúrát sikerült kiépíteni a demokratikus hagyományokkal alig rendelkező Oroszországban,  és az Erdogan vezette Törökországban. Azonban az idei év mindkét vezető esetében trendfordulót hozott, mert az önkormányzati választásokon jelentőset buktak.

 

Márciusban Isztambulban verték meg a kormányzópárt jelöltjét, melyet Erdogán nem tudott elfogadni, és megismételték a választásokat. A megismételt választásokon azonban sokkal magasabb arányban,

A MÁRCIUSI 14 EZER SZAVAZAT HELYETT  700 EZER SZAVAZATTAL NYERT AZ ELLENZÉK!

 




Mindez azt mutatja, ha van remény a győzelemre, akkor az mozgósít olyan szavazókat is, akik addig politikailag inaktívak voltak, az apátia vagy a félelem miatt.

 

Putyin sem járt jobban a mostani helyhatósági választásokon, a moszkvai duma választásán úgy bukta el az eddigi képviselői helyeinek egy harmadát (38 helyett csak 26 mandátum), hogy a legkomolyabb ellenzékének számító Alekszej Navalnij vezette Korrupció Elleni Küzdelem Alapítványa (FBK) jelöltjeinek az indulását megakadályozta!

 

Putyin pártjának, az Egységes Oroszországnak a népszerűsége történelmi mélyponton 28 százalékon van, ezért a jelöltjei mind civilként indultak a választáson! Ugyanezt tapasztaljuk a mostani magyarországi önkormányzati választások esetén,

A FIDESZ PLAKÁTJAIRÓL, KIADVÁNYAIRÓL SZINTE SZÁMŰZTÉK AZ ÖSSZES OLYAN ELEMET, AMI EMLÉKEZTETNÉ A VÁLASZTÓKAT ARRA, HOGY TULAJDONKÉPPEN ORBÁN JELÖLTJÉRŐL VAN SZÓ!

 




Mindez arra enged következtetni, hogy Orbán is jól tudja, ez a mostani választás nem az ő siker sztorijaként fog bekerülni a történelemkönyvekbe. Reméljük, októberben az önkormányzatokban elkezdődik a NER leépítése.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top