Politika

Miszlikbe aprították Orbán hazugságait – több migránst engedett be, mint bárki az EU-ban

Pestibulvar.hu

A magyar munkaerőpiacról az amerikai Wall Street Journal készített riportot.




 

A cikkben arról írnak, hogy bár Orbán Viktor és a Fidesz látszólag a leghangosabb ellenzői a bevándorlásnak, szavakban néha még odáig is elmennek, hogy “etnikai homogenitásról” és a “népességcsere elkerüléséről” szónokolnak,

A KÜLFÖLDI MUNKAVÁLLALÁSSAL KAPCSOLATOS POLITIKÁJUK MÁRA AZ EGYIK LEGLIBERÁLISABB SZABÁLYOZÁSSÁ VÁLT AZ UNIÓBAN.

 

Ennek köszönhetően már 2017 és 2018 között is 43 százalékkal nőtt a munkavállalási engedéllyel rendelkező külföldiek száma (ez akkor nagyjából 50 ezer főt jelenthetett), az új szabályozásnak köszönhetően azóta ez a szám azonban még ennek is a sokszorosára nőhetett (pontos idei adatok még nincsenek). Hogy azért legyen valami elképzelésünk arról, milyen nagyságrendekről lehet szó, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének volt főtitkára, Dávid Ferenc elmondta, mára nagyjából 150 és 200 ezer főről beszélhetünk. A munkavállalók többsége egyébként Ukrajnából, Indiából, Mongóliából és Vietnámból érkezett.




A lap megjegyzi: Orbán azért folytathat kettős kommunikációt, mert mialatt politikai tőkét kíván kovácsolni az idegenellenességből, az országban egyre súlyosabb problémát jelentő munkaerőhiányt bevándorlással próbálja orvosolni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top