Politika

Lehülyézte Vargát az MNB vezér – már nem tudják leplezni a konfliktust

Pestibulvar.hu

Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és Varga Mihály pénzügyminiszter közötti kölcsönös ellenszenvről gyakran hallani kormányzati folyosókon suttogást, de ez eddig nem kapott nagy visszhangot. Alapvetően nem jellemző a Fideszre, hogy a csúcsvezetők egymásnak üzengetnének, vagy nyilvánosan kritikákat fogalmaznának meg a másikkal szemben.




 

A Matolcsy és Varga közötti versengésben azonban úgy látszik, Matolcsynál teljesen elszakadt a cérna, a tesztoszteron átszakított minden gátat, és egy erősen személyeskedő publicisztikának nehezen nevezhető vagdalkózást jelentetett meg a Növekedés.hu portálon, ami ezidáig teljesen szokatlan volt a Fideszes vezetők részéről

“VARGA MIHÁLY PÉNZÜGYMINISZTER AZ IDEI KÖZGAZDÁSZ VÁNDORGYŰLÉSEN SZOMBATON HÁROM KIHEGYEZETT ÁLLÍTÁSSAL HÍVTA FEL MAGÁRA A FIGYELMET. BÁR NE TETTE VOLNA.

– csap oda rögtön Matolcsy Vargának olyat, hogy Varga még most is a szemét dörzsölgeti, jól olvasta-e a sorokat! Aztán tömören, fájóan hasító mondatokkal, számonkéri,

GYAKORLATILAG LEHÜLYÉZI A PÉNÜGYMINISZTERT

a fenéken található piros pöttyök tudora. Az egész írásból sugárzik a sértődöttség, a felhaborodás és a visszafogott düh. Majd a végén, leereszkedően a Talmudból idézve ad atyai jótanácsot Vargának az MNB vezér:




“Vigyázz a gondolataidra, mert szavak lesznek belőlük, vigyázz a szavakra, mert tettek lesznek belőlük, vigyázz a tetteidre, mert a személyiséged lép elő belőlük és vigyázz az egyéniségedre, mert a sorsod lesz belőle.”

 

Kár, hogy csak mondja, de magára nem gondol e sorok leírásakor, pedig az ő személyisége már régen kilépett elénk. Kár, hogy még mindig itt van.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top