Politika

Futópályát csinál a temetőben a Fidesz! A fővárosban ebbe belebukhatnak!

Fotó: Tóth Gergő / Népszava

Nemsokára lihegve kocogó emberek kerülgethetik majd a zokogó hozzátartozókat a Fiumei úti sírkertben. A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) ugyanis úgy döntött, hogy futóútvonalakat jelöl ki a temető területén! Nem tudni, hogy pontosan kinek az agyából pattant ki, hogy a gyászoló és halottaikra emlékező emberek között futópályát alakítsanak ki, de azt a döntéshozók is érezhetik, hogy ez az intézkedés sokaknál kiveri a biztosítékot. Ezért aztán




MÁR A DÖNTÉS BEJELENTÉSEKOR BEINDULT A SZÁNALMAS MAGYARÁZKODÁS.

 

A fideszes kommunikációs emberek érezhetően minden mondvacsinált érvet bevetettek, hogy megindokolják a megmagyarázhatatlant. Olyanokat hoztak fel például, hogy a nemzeti emlékhelyet „szorosabban bekapcsolják a főváros vérkeringésébe”, de azt is siettek hozzátenni, hogy hasonlóra nemzetközi példák is vannak. A legszebb azonban mégis az, hogy szerintük

A TEMETŐI FUTÓPÁLYA AZÉRT KELL, MERT „NAGY AZ IGÉNY OLYAN ZÖLDFELÜLETRE BUDAPEST SZÍVÉBEN, AHOL MOZOGNI, KIKAPCSOLÓDNI LEHET.”

 




A döntéshozók úgy vélik, a Fiumei úti sírkertbe „sokan nem kegyeleti célból látogatnak, hanem kikapcsolódni a parkos-fás környezetbe vagy sportolni, hiszen az európai nagyvárosok temetőihez hasonlóan a Fiumei úti sírkertben is sokan futnak rendszeresen.”

Remek ez a fideszes intézet érvelés, ugye? Vannak páran, akik tesznek a gyászolók érzéseire és futnak a temetőben?

NOSZA, A FIDESZ RENDSZERT CSINÁL A SUTTYÓSÁGBÓL!

 

A futópályákat szeptember 14-én szombaton adják át . És még meg is magyarázzák, hogy szerintük ők egyáltalán nem bunkók, mert ezt írják: „A NÖRI nem tartja kegyeletsértőnek a sírkertben futást, sőt, a futókörök átadásával lehetőséget biztosít arra, hogy kijelölt útvonalon, a mosdóhasználat és egyéb szolgáltatások biztosításával futhassanak a sportolni vágyók. A műemléki falak mentén egy kör hossza éppen három kilométer, szintkülönbség nélkül, részben aszfalt, részben terep úton”.

 

Ugye feltűnt, hogy a döntés magyarázatában végig a futók érdekeit emlegetik, miközben a gyászolókról egy szó sem esik? Pedig talán érdemes lenne belegondolni, mit érezhet az, aki elhunyt hozzátartozóját gyászolja, miközben körülötte lihegő emberek kocognak. Joggal vetődhet fel a kérdés:

VAN MÉG OLYAN HELY EBBEN AZ ORSZÁGBAN, AMIT NEM GYALÁZOTT MEG A FIDESZ?

 




Szerencsére a budapestiek viszonylag hamar véleményt nyilváníthatnak ebben a kérdésben. Október 13-án, az önkormányzati választáson egy Fidesz ellenes szavazattal bárki megüzenheti, hogy ami sok, az sok.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top