Politika

Új idők jönnek – komoly átrendeződés indult meg Orbán legbelsőbb körében

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Váratlan helyről riválist kapott Farkas Flórián.




 

Hosszú ideje a Fidesz cigánypolitikájáért Farkas Flórián és szervezete, a Lungo Drom felel. Farkas pozícióját eddig semmilyen hozzá, és az általa néhány évig elnökölt Országos Roma Önkormányzathoz kötődő botrány sem tudta megingatni. Most először azonban valami történhetett a színfalak mögött, a Népszava szerint ugyanis

SZÍNRE LÉPETT EGY MEGLEPŐEN ERŐS VERSENYTÁRS, A FIATAL ROMÁK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE, AMELYIK SZINTÉN SZIMPATIZÁL A FIDESSZEL.

 

A Fidesz egyelőre ugyan nem állt nyíltan a szervezet mellé, de beszédes, hogy útját sem állta a törekvéseiknek, melyek bevallottan a Lungo Drom hegemóniájának megtörésére vállalkoztak. A Firosz elnöke, ifjabb Farkas László, Tiszabura volt polgármestere úgy nyilatkozott, hogy iszonyodik a Lungo Dromtól, jelszavuk ezért is lett a „Hitelesen a cigányságért!”.




A roma nemzetiségi választást együtt tartják az őszi önkormányzati választással, az eredmények alapján dől el, hogyan alakul majd az Országos Roma Önkormányzat összetétele. A hírek szerint az elnöki poszt várományosa az lehet, aki nagyobb sikert ér el a választáson. Farkas Flórián állítólag újra el akar indulni a székért, kérdés, vajon mekkora sikere lesz a Firosszal szemben, és hogy mennyiben élvezi még Orbán Viktor támogatását.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top