Politika

Újabb támadásokat vizionál a kormány – veszélyben a kereszténydemokrácia!

Pestibulvar.hu

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára a TV2 és az M1 reggeli műsorában bejelentette, hogy szeptember 4. és 6. között nemzetközi konferenciát rendeznek keresztény újságíróknak Budapesten – közölte a 444.hu.




 

Menczer Tamás hivatalos közlése szerint, az esemény megrendezésére azért van szükség,

MERT LEGALÁBB KETTŐ, KÜLSŐ ÉS BELSŐ TÁMADÁS ALATT ÁLL A KERESZTÉNYDEMOKRÁCIA.

 

Külső támadásnak a migráció tekinthető, amely során “idegen kultúrájú és vallású tömegek betelepítésének valóságát és veszélyét” képzeli a kormány, belső támadásnak pedig a liberális világképet.

Menczer kijelentette, hogy az utóbbi években a liberális demokrácia, valamint annak képviselői mindenki mást kiszorítottak, és onnantól kezdve ők mondták meg, hogy mi a jó.




 

Az államtitkár szerint

“ŐK LAZA VISZONYRENDSZERBEN GONDOLKODNAK AZ ÉLET MINDEN TERÜLETÉN”.

 

Hozzátette, hogy a a liberális felfogással szemben a határvédelmet és a családot a kereszténydemokrácia értéknek kezeli; bár utóbbi nem nagyon mutatkozik meg se az oktatás rendszerének átalakításában, se az egészségügyben, ami szintén a családok főbb szempontjai, valamint a gyermekes családok kilakoltatása sem tükrözi azt az ideológiát, melyet hirdetni kívánnak.

 

“A keresztény szabadság jegyében kellenek lehetőségek arra, hogy ezekről a kérdésekről beszéljünk” fejtette ki Menczer.

 

 




forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top