Politika

Sztálinista módszerek: kitörölték Navracsics Tibort a Fidesz múltjából

Pestibulvar.hu

Van aki még saját emlékei alapján, mások csak a történelemkönyvekből ismerik, hogy Sztálin miután kivégeztette vagy Szibériába száműzte egy-egy elvtársát, utána még a fényképekről is kitöröltette a nemkívánt személyt.




 

Sztálinnak még könnyű dolga volt, nem létezett az internet, ami mindent megőriz, könnyebb volt manipulálni az embereket az újságokon, rádión keresztül. Orbán sírva könyörgi vissza azokat az időket, mert őt bizony nap mint nap szembesítik régebbi mondataival, állításaival.

 

Nem is maradt tétlen miniszterelnökünk, és  szembemenve a világgal, megpróbálta Navracsics Tibor, számára ma már kellemetlen mondtatát kitörölni az internetről:

“A KORMÁNY KÉPTELEN KEZELNI AZ EGYRE SÚLYOSBODÓ VÁLSÁGOT, EZT LÁTHATJUK A 300 FORINTOS EURÓBAN”

 

Persze az internetről már nem tudták eltüntetni, de a Fidesz honlapjáról azonban igen! A Google kereső még hozza az adott oldalt,

 

de rákattintva már csak ezt látjuk:




 

Tudjuk jól, az egykori frakcióvezető nem fekszik már olyan jól Orbánnál mint egykor, megfertőzte Brüsszel liberalizmussal teli levegője, ezért hát megpróbálják eltüntetni.

 

Szerintünk ezzel csak Navracsicsnak tesznek jót. Ma már nem előny a fideszes múlt, és egyre inkább kellemetlenné fog válni.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top