Politika

Bayer csúnyán elszólta magát a tévében, jól bemártotta Orbánt (+videó)

Forrás: HírTV - Bayer Show

Magyar Narancs szúrta ki, hogy a kormánypárti publicista HírTV-s műsorában azzal kezdett el fenyegetőzni vasárnap, hogy kapaszkodjanak meg,




EZENTÚL A FIDESZES MÉDIA IS EL FOG KEZDENI ÚJSÁGOT ÍRNI!

 

Egészen pontosan azt mondta: “közel 10 éve hallgatjuk, hogy mi vagyunk a lakájmédia. Rossz hírem van: mostantól majd megnézzük, hogy ki lesz a lakájmédia. Rossz hírem van: mostantól mi leszünk az ellenzéki média, minden egyes olyan helyen, ahol ők győztek.”

 




Bayer ezt azzal a fenyegetéssel toldotta meg, hogy idézzük:

„MOST JÖN EL AZ AZ IDŐ, HOGY MAJD MI, MINT ÚJSÁGÍRÓK MEG A MI TÉVÉINK MEG A MI RÁDIÓINK, MAJD MI MEGNÉZZÜK AZ ÖSSZES KÖZBESZERZÉST. MOST MAJD MEGNÉZZÜK, HOGY KIK FOGNAK NYERNI A KÖZBESZERZÉSEKEN, ÉS KI KINEK KICSODÁJA.”

 

A Fidesz hivatásos uszítója tehát lényegében beismerte, hogy eddig nem folytattak rendes, tisztességes újságírást, hanem csak Orbán szekerét tolták, helyi szinteken pedig a fideszes potentátok bűneit rejtegették vagy mosdatták. Nem lennénk a helyében Bayernak, amikor legközelebb Orbán színe elé kerül, a miniszterelnök egyébként sem lehet túl jó kedvében a választások óta. Bolond az, aki önként okot ad neki az újabb kiakadásra.

 

A fenyegetőzésről készült videót itt megtekinthetik:




 

 

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top