Politika

Hiába ugráltak a fideszesek, újra pofára estek

Pestibulvar.hu

Miközben a Fidesz és lakájmédiája folyamatosan azt hangoztatják, milyen elsöprő győzelmet arattak az önkormányzati választáson, a tetteik épp az ellenkezőjéről tanúskodnak.




NEM TUDNAK BELETÖRŐDNI ABBA, HOGY VESZTETTEK,

ezért mindent megtesznek annak érdekében, hogy valahogy mégis megváltozzon az eredmény.

 

A főváros I. kerületében a fideszesek megtámadták a választási eredményt, így a az ellenzéki győztes nem foglalhatta el hivatalát. V. Naszályi Márta kis többséggel győzte le a fideszes Nagy Gábor Tamás korábbi polgármestert, ezért a kormánypárt újraszámoltatta a kerület több szavazókörének eredményét – közölte a 444.hu.

Kifogásuk szerint a szavazatok számlálásánál a különböző színű és fajtájú szavazólapok szétválogatása és minősítése miatt “általános volt a káosz”, valamint senki sem ellenőrizte azt, hogy nem keveredtek-e érvényes szavazólapok más jelöltek szavazatai közé.




 

Három kormánypárti szavazatszámlálóban is felvetődött az a gyanú, hogy a körzetükben a fideszes jelöltre leadott szavazatok egy része az ellenzéki jelölt szavazatai közé keveredhettek, így a 2., 9. és a 17. szavazókör eredményeit helyben újraszámolták.

VÉGÜL KIDERÜLT, HOGY ALAPTALAN VOLT A FIDESZESEK GYANÚJA, EGYETLEN SZAVAZÓLAP SEM KEVEREDETT AZ ELLENZÉKI SZAVAZATOK KÖZÉ.

 

Így kénytelenek lesznek a kormánypártiak beletörődni, hogy elbukták az I. kerületet, és V. Naszályi elől elgördült az utolsó akadály is, átveheti a kerület polgármesteri posztját.

A KORMÁNYPÁRT A VIII. KERÜLETBEN SEM TUDTA EMELT FŐVEL VISELNI A VERESÉGET,

ezért ott is megtámadták a polgármester választás eredményét, valamint 10 egyéni választókerületben is fellebbeztek.




 

Hiába álltak elő a fideszesek több kifogással is, a Fővárosi Választási Bizottság egyiket se vélte túl erősnek és megalapozottnak, nem írnak ki új választást, és nem számolják újra a szavazatokat sem, így végül Pikó András is hivatalosan elfoglalhatja helyét.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top