Politika

Hatalmasat bukott Orbán – Kitálalt Putyin bizalmasa

Fotó: OV Facebook oldala

Előnyöket remélt a kormányfő attól, hogy közelít az orosz elnökhöz, de elszámította magát – mondta a Népszavának Vlagyimir Putyin egykori tanácsadója.




 

A lap szerint a közönség hangos nevetése és bekiabálások sora kísérte a lengyelországi Krynica Zdrojban tartott gazdasági fórumon Zarina Bitijeva, a moszkvai Nemzetközi Civilizációk Központja munkatársa előadását.

 

Arról beszélt ugyanis, hogy Vlagyimir Putyin valójában békés politikát folytat, minden törekvése a rend megteremtésére irányul.

 

A szélsőségesen populista, ultranacionalista Vlagyimir Zsirinovszkij által alapított, állami akkreditációjú felsőoktatási intézettől érkezett Bitijeva rezignáltan tűrte a közönség heves, olykor gúnyos reakcióit a két órás beszélgetés idején, amelyet azzal a címmel hirdettek meg: „Megérteni Putyint – Az Orosz Külpolitika Stratégiai Céljai”.

– Orbán Viktor például érti Putyint, tudja, hogy Oroszország nem agresszív hatalom, de a nemzetközi politikában az érdekei érvényesítésére törekszik, csakúgy, mint más államok – fogalmazott a fórum után a helyszínen a Népszava tudósítójának Zarina Bitijeva.

A fórumon megjelent más szakértők árnyaltabbnak látják a magyar-orosz kapcsolatokat.

 




– Nem hiszem, hogy Orbán Viktor értené Putyint. Orbán orosz politikája inkább pragmatikusnak, vagy úgy is fogalmazhatnék, cinikusnak tűnik – mondta Andrej Illarionov, aki 2000 és 2005 között Vlagyimir Putyin gazdasági tanácsadója volt, valamint Oroszország delegáltja a G8-as fórumokon, de aztán az  elnök egyre antidemokratikusabb politikája miatt lemondott, és mára az orosz politikus egyik fő kritikusává vált.

Illarionov – aki jelenleg a washingtoni Cato Intézet vezető kutatója – úgy látja, Orbán felmérte, „extra hozadékokat remélhet”, ha olyan időkben alakít ki jó kapcsolatot Putyinnal, amikor az orosz elnököt rengeteg kritika éri és elszigetelődik a nemzetközi politikában.

 

– Még az egyébként Putyinhoz hasonlóan autoriter hajlamú vezetők között is többeknek távolságtartóbb az orosz politikája, ezért tűnik rendkívül kiszámítottnak Orbán Viktor mozgása – fogalmazott.

 

Rámutatott ugyanakkor, hogy ez a számítás eddig nem jött be, Magyarországon nem látni a gazdasági hozadékát annak, hogy Orbán közeledett Putyinhoz. Illarionov szerint ebben szerepe lehet annak is, hogy az orosz gazdaság mára a híres „brezsnyevi pangáshoz” képest is rosszabb helyzetbe került.

 

A „pangás éveiben” ugyanis összességében azért 17 százalékkal nőtt a szovjet GDP, miközben most az elmúlt 11 évben összesen 9 százalék volt a „bővülés”.

 

Az orosz szakértőnek arról is határozott véleménye van, hogy Putyin miként közelít Orbánhoz. – NATO és EU-tagként Magyarország, a magyar kormány nagyon fontos információs forrás lehet Putyin számára a két szervezet belső ügyeit illetően. Putyin első kézből tudhatja meg ezeken a találkozókon, hogy mik zajlanak az EU és a NATO belső megbeszélésein.

 

Ez pedig fontosabb információ is lehet a számára, mint egy hírszerzői jelentés, hiszen egy külföldi vezető olyanokat mondhat el Putyinnak, amit senki más nem tudhat – magyarázta az orosz elnök egykori tanácsadója.




 

Andrej Illarionov kitért arra is: „nem tudja kizárni, bár bizonyítani sem, hogy Putyin Ukrajna nemzetközi helyzetének gyengítésére használja” a magyar kormányfőt.

– Szándékosan, vagy sem, ezt nem tudom eldönteni, de jelenleg a magyar kabinet az orosz kormány agresszív ukránellenes politikáját segíti

– ezt már Borisz Taraszjuk mondta a Népszavának, aki kétszer volt ukrán külügyminiszter és jelenleg az ukrán törvényhozás, a Rada külügyi bizottságának alelnöke. Taraszjuk azt mondta, ez neki különösen fájdalmas, mert külügyminiszterként kifejezetten fontosnak tartotta, hogy a jó magyar-ukrán kapcsolatokért dolgozzon.

 

Most azt látja, Oroszország eredményesen gyakorol nyomást néhány uniós tagállamra, hogy azok akadályozzák Ukrajna uniós és NATO-integrációját. – Ezek az országok még uniós alapértékeket is megtagadnak időnként azért, hogy Oroszországhoz közeledjenek – fogalmazott, hozzátéve, hogy szerinte „nagyon rossz irányt vett a mai magyar kormány politikája”.

 

Példaként a nyelvtörvényt hozta fel, valamint azt: az Orbán-kormány beleavatkozik Ukrajna belügyeibe és – mivel náluk tilos a kettős állampolgárság – lényegében törvénysértésre ösztönöz, amikor ukrán állampolgárságú kárpátaljai magyarokat buzdít magyar útlevél megszerezésére.

 

A kijevi Stratégiai Kutatások Központja vezetője, Pavlo Zhovnirenko úgy látja, nem véletlen, hogy Magyarország lett a leginkább Putyinbarát EU- és a NATO-tag, „Orbán Viktornak külön játszmája” van Putyinnal.

 

Arra a felvetésre, hogy magyar kormányzati szereplők többször hangoztatták már, hogy csak a gazdasági kapcsolatokat szeretnék erősíteni Moszkvával, politikai szövetség szóba sem jöhet, Pavlo Zhovnirenko azt válaszolta: ez naiv elképzelés, hiszen „Oroszországban minden üzlet, a politika is”.




 

– Nincs semmi, ami mentes lenne a politikától Oroszországban. Putyin a nemzetközi gazdasági kapcsolatokra úgy tekint, mint bevételi forrásra a hadsereg fejlesztéséhez – mondta.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top