Politika

Ezt is megértük: a törökök ma újra kitűzik a félholdas zászlót a Budai Várban

Pestibulvar.hu

Továbbra sem teljesen világos, miért akarja tisztára nyalni a török vezér fenekét a magyar miniszterelnök.




 

Bár tavaly ősszel egyszer már járt Budapesten Erdogan, valamiért Orbán ma is fontosnak találta, hogy újra vendégül lássa a török diktátort. A magyar kormányfő régóta építgeti kapcsolatát Erdogannal – 2013-ban volt, hogy meghirdette a keleti nyitás politikáját, azóta pedig évről-évre egyre keletebbre tette át a magyar diplomácia székhelyét.

 

Az utóbbi években már odáig fajult a helyzet, hogy Vlagyimir Putyin pl. többször járt Budapesten, mint ahányszor az összes többi európai fővárosban együttvéve, Orbánt pedig minden nagy nyugati lap mára a világ erős emberei (értsd: kártékony populistái) között emlegeti.

Van is rá bőven okuk. Orbán az uniós diplomáciával szembemenve támogatta pl. a török alkotmánymódosítást, ami bebetonozta Erdogant a hatalomba, sőt még a török elnök beiktatási ünnepségén – egyedüli EU-s vezetőként – is részt vett. Az igazi diplomácia atombombát viszont akkor sikerült kirobbantania, amikor nemrégiben már a háborús agressziójában is a török vezetés pártjára állt, és megfúrta a hadműveleteket előzetesen elítélni szándékozó közös uniós fellépést.

 

Ma már konkrétan ott tartunk, hogy a székhelyét időközben a Budai Várba királyként áthelyező Orbán – meggyalázva magyar hőseink emlékét –

ÖNKÉNT ÉS DALOLVA VÖRÖS SZŐNYEGET BORÍT A TÖRÖK VEZÉR ELÉ, HOGY AZ ÚJRA KITŰZHESSE AZ EGYKOR CSELLEL ELFOGLALT VÁRBA A GYALÁZAT SZIMBÓLUMÁT, A FÉLHOLDAS TÖRÖK ZÁSZLÓT.

 

Teszi mindezt azért, hogy megmutassa Európának, őt nem lehet irányítani, mert kisegérként ő fogja fújni a passzátszelet. Orbán a hivatalos bejelentések szerint a török gázvezetékről, különböző gazdasági ügyekről, és megvásárolni kívánt harckocsikról fog tárgyalni Erdogannal, bár nem sok információ szivárgott ki a konkrétumokkal kapcsolatban.




 

Bármiről is fognak azonban, mi élőben beszámolunk a fejleményekről. Tartsanak velünk!

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top