Politika

Hatalmas adósságot hagytak hátra a leváltott fideszes városvezetők

Pestibulvar.hu

Az október 14-i önkormányzati választás sok mindent megmutatott. Kiderült, hogy az ellenzéki összefogás működik, Orbán rendszere nem megdönthetetlen, és most már az is kiderült, hogy




TÖBB OLYAN VÁROS IS VAN, MELYET A KORÁBBI FIDESZES VEZETÉS CSŐDKÖZELI ÁLLAPOTBA SODORT ÉS HAGYOTT HÁTRA.

 

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Péterffy Attila Pécs új ellenzéki polgármestere szerint, nagyjából 23 milliárd forintos hiánnyal kénytelen elkezdeni munkáját, melyet Páva Zsolt, Pécs volt fideszes polgármestere hagyott rá.

MOST PEDIG AZ ELSŐDLEGES SZAKÉRTŐI VIZSGÁLATOK KIMUTATTÁK, HOGY MISKOLCNAK HATSZOR ANNYI TARTOZÁSA VAN, MINT AMEKKORA ÖSSZEG A VÁROS RENDELKEZÉSÉRE ÁLL.

 

Népszava a borsodi megyeszékhely önkormányzatának keddi közleményére hivatkozva azt közölte, hogy a hatalmas hiányra akkor derült fény, mikor a polgármesteri tisztség átadás-átvétele után, a Veres Pál polgármestert segítő szakemberek csapata bekérték az első körös szakmai anyagokat.




Bár az elektronikus és papír alapú dokumentumok részletes vizsgálata még mindig folyamatban van, de néhány fő adat már most is teljesen világosan látszik: a miskolci önkormányzatnak – a Miskolc Holding Zrt. adatai nélkül – 14,4 milliárd forintos tartozása-kötelezettsége volt partnerei felé, ezzel szemben az új városvezetés rendelkezésére csak 2,3 milliárd forint áll.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top