Politika

Putyin baljós dolgot sugalmazott Orbánnak: kiderült, mire akarja rávenni az orosz vezető

Kép forrása: AFP

Az orosz elnök szerint néhány év múlva, egyes Kelet-Európai országok rájönnek majd, hogy jobb az EU-n kívül.




Putyin szerint az unión belül ellentéteket szült „az adók elosztása”, mert ezek jelentős része „azok nadrágjának tartására ment, akik még nem érték el a gazdasági fejlettség egy bizonyos szintjét, és ez eurómilliárdok tucatjaiban mérhető”.

Valamikor 2028 határán Kelet-Európa egyes országai a gazdasági fejlődés olyan szintjére jutnak majd el, amikor már nem kapnak szubvenciókat és különféle támogatásokat az európai büdzséből, hanem fizetniük kell majd, mint Nagy-Britanniának. És nem vagyok benne biztos, hogy nem jut majd eszükbe ugyanaz, mint magának Nagy-Britanniának

– vetítette előre a jövőt Putyin.

Gyorsan hozzátette, hogy Oroszországnak érdeke az Európai Unió fennmaradása és hatékony működése, mert “kiszámítható és érthető partnerre” van szüksége. Mint mondta, Moszkva aggodalommal követi a fejleményeket, mert devizatartalékainak jelentős részét euróban tartja, és az uniós szankció ellenére is az EU a legjelentősebb kereskedelmi és gazdasági partnere.




 

Vajon Putyinnak mi az érdeke? Az, hogy Magyarország továbbra is Moszkva trójai falova legyen az EU-n belül vagy Orbán Viktor országos cimborája tud valamit, amit itthon elhallgatnak előlünk?

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Kattints a hozzászóláshoz

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top